Kőkemény kobak

Igen, harmadik fiam bizony nem könnyű eset. Nem mondom, hogy a nagyok olyan "Bólogató Jánosok" lennének, de ez a kisember elképesztő.
De épp ezért rengeteget lehet tőle tanulni, mégpedig TÜRELEMRŐL, KITARTÁSRÓL, KÖVETKEZETESSÉGRŐL.
Nap, mint nap meg kell vele küzdenem bizonyos témákban, de nem adom fel. A következő példa jól muatatja állhatatosságát:
Nos, két és fél évesen igen határozott elképzelése van arról, hogy mit hogyan szeretne. Például ha otthonról elmegyünk, akkor mindig farmer nadrágot és farmerdzsekit szeretne felvenni. No, ezzel semmi baj nem volt, mindaddig, míg be nem jött a hidegebb idő. Csakhogy 8 fokban nem elegendő a farmerdzseki, mert megfázhat. Persze hisztizik, vég nélkül hajtogatja, hogy ő farmerdzsekit akar felvenni, és kész!
Na jó, egy ideig ment a trükközés, hogy akkor alá pulcsit adok (persze nem örült a csöppség), de nulla fok körül, ill. esőben ez nem lett volna elegendő. Ezért aztán a farmerdzsekire adtam rá a vízhatlan kabátját. Nem hazudok, heteken keresztül minden egyes alkalommal tiltakozott, pedig soha nem ért vele célt. Magyarázhattam én, hogy hideg van, megfázhat, blablabla...
Egyik alkalommal elindultunk itthonról, s kb. 20 perc sétával értük el célunkat, de az én kicsim mindvégig, megállás nélkül mondogatta hol hangosabban, hol halkabban, hogy "Mondtam, hogy ezt vegyétek le! A farmerdzsekit akarom!". Persze a kabát alatt ott volt az ominózus dzseki, de hát ez így nem tetszett a manónak. Aki már végigélt hasonlót, az tudja, hogy milyen ezt 20 percen keresztül szüntelenül hallgatni. Hát nem egy leányálom! Sokszor vettem nagy levegőt, nyeltem nagyokat, igyekeztem neki mindenféléről mesélni, de nem használt. No, ezért mondom, hogy az én kis kőkemény kobakom nagyon sok mindenre tanít engem! :-)
Azért sok heti kitartás után most már nem kéri többet a farmerdzsekit, de az igaz, hogy mindig ő választja ki, hogy a két overáljából melyiket veszi fel. Ebből nincs is köztünk nézeteltérés, hiszen az időjárásnak megfelelő öltözék mind a kettő :-).

"Ezt így nem értem."

Mostanában bizony gyakran kell ezt mondanom, mert a legkisebb ugrifüles két és fél éves lett, és bár eddig is igen erős akarattal rendelkezett, mostanság mindig mindent hangosan, erőszakosan AKAR.
Igazi kis Kos a lelkem (és harmadikként is szeretne érvényesülni), így nem könnyű vele, de azt azért mégsem hagyhatom, hogy ebben a stílusban kérje amit szeretne, így aztán ilyenkor mondom neki, hogy "Ezt így nem értem". Már hozzá sem kell tennem, hogy "Halkabban is tudod mondani?" vagy "Tudod szépen kérni?" mert pontosan tudja, hogy mit várok tőle ilyenkor.
Mint látjátok ezt is érdemes kérdés és nem parancs ("Mondd halkabban!") formájában hozzáfűzni, mert így kisebb ellenállásra számíthatunk.
Nekem ezek a "varázsmondatok" már 8-9 éve a szótáramban vannak, és mindig beváltak. Remélem Nálatok is így lesz!

Tündibündi hisztimanó

Nos, legkisebbik gyermekem (15 hónapos) is elérkezett abba a korba, amikor már kőkeményen érvényre szeretné juttatni az akaratát. A minap történt, hogy tollasoztunk a nagyokkal, és a picinek is adtunk egy szakadt húrú ütőt, hogy ne érezze magát olyan "kirekesztettnek".
Egy ideig tetszett is neki, de aztán rájött, hogy a nálunk levő ütők valahogy szebbek, jobbak. Az én ütőmet szemelte ki magának, de én sajnos nem szerettem volna, ha azt a betonon koptatja, vagy ilyesmi, ezért nem adtam oda neki. Illetve ez nem így igaz, mert megengedtem, hogy megnézze, úgy, hogy én is fogtam az ütőt. Igen ám, de ez így őkelmének nem felelt meg! Hát mit volt mit tenni, letettem a kicsit a fűre. És ekkor valami újjal próbálkozott az én drágám. Összerogyott, leguggolt a fűbe, és minden erejét beleadva éktelen ordításba kezdett, miközben hatalmas krokodilkönnyek gördültek végig gyönyörű kis arcocskáján. Egyszerűen tündéri volt! Zabálni való!
Bizony bevallom, mosolyogtunk rajta.
Igen, így kezdődik a hiszti-korszak. Az ilyen kicsi babák hisztijén még sokszor mosolyog az ember, de aztán valahogy zavaróvá tud válni a dolog. Főleg, mert remek érzékkel pont olyankor zendítenek rá, amikor számunkra az kellemetlen (pl. a boltban, az utcán, a vendégek előtt).
Azért van remény, kedves szülőtársak! Nem kell ennek feltétlenül így lennie.
Nálunk pl. az a szabály, hogy hisztizni szabad. Igen, nem elírás.
Miért ne fejezhetné ki a gyermek a nemtetszését? Miért ne dúlhatnának benne is indulatok?
Hiszen nekünk sincs mindig jó napunk.
Én azt vallom, hogy ha nem tiltom a hisztit, akkor sokkal hamarabb vége lesz, és ráadásul nem tud vele "zsarolni". Persze más dolog, hogy hisztivel bizony nálam nem ér el a gyermek semmit. A dolgokat meg lehet beszélni, mindig kész vagyok értelmes kompromisszumra, de a hisztinek bizony nem engedek. Ez van. Eddig bevált :-).
Azért a témára később még visszatérek!