Párkapcsolat 2. - Mikor jut rá időnk?

Ha az ember meg szeretné tartani a párját, akkor természetes, hogy kettejük kapcsolatára is időt kell fordítani. De kérdem én: Mikor? Ma már nem létezik olyan fogalom, hogy munkaidő, csak munka és kizsigerelés van a végtelenségig. Ha egy családapa este 7-8 óra körül ér haza, akkor a gyerekeit jó eséllyel már csak vacsorázni, fürdeni látja, vagy éppen csak egy "jóéjt" puszit tud adni nekik. Ezt nem nevezném soknak.
Marad tehát 2-3 óra, amit a szülők kettesben tölthetnek. Mindketten fáradtak, végigdolgozták a napot, lehuppannak a fotelba, és próbálják megosztani egymással az élményeket, gondolatokat. Persze az is lehet, hogy csak a legfontosabb dolgok megbeszélésére van erejük, és ez sem csoda. Így aztán bambán ülnek a tv vagy a számítógép előtt (keresvén némi kikapcsolódást), majd  1-2 óra elteltével beesnek az ágyba.
A jó öreg kommunikáció valahogy elmarad. Pedig ez a mozgatórugója mindennek.
Már csak a hétvégében lehet reménykedni, hogy akkor több idő jut a családra, a párkapcsolatra, a gondolatok, érzések megosztására, a közös kikpcsolódásra, felhőtlen együttlétre.
Lehet, hogy feketén festettem le a képet, de amerre nézek, szinte csak ezt látom, és ennek következtében depressziós anyukákat, boldogtalan párkapcsolatokat, széthulló házasságokat látok.
Ebben az országban nagyon sok a munkanélküli, nem értem tehát, hogy miért nem elég 8-9 órát dolgozni egy családapának? (Több embernek lenne munkája is.) Mert akkor több ideje maradna a gyerekeire, a párkapcsolatára, és netán egészségesebb életet élhetne testileg, lelkileg?
Véleményem szerint nem jó irányba haladunk. A gyerekeinket a tv és az utca neveli, ott keresik a példaképeiket is. Meg lehet nézni más "fejlett" országokat, hogy milyen eredményre vezetett mindez. Kétségbeejtő.
Elnézést, hogy ilyen szomorúra sikeredett ez a poszt, legközelebb igyekszem vidámabb témát keresni.

Párkapcsolat 1. - Mi lehet a baj?

Amikor azt hallom, hogy egy családban a szülők válni készülnek mindig összeszorul a gyomrom. Igen, értük is aggódok, a gyerekekért is, és megvallom átvillan rajtam a gondolat, hogy "Ugye velünk ez nem történhet meg?"
Márpedig egyre több helyről hallom, és tapasztalom, hogy szinte egyik napról a másikra eltűnik az egyik fél a kapcsolatból. Vajon tényleg ilyen hirtelen születnek meg ezek a döntések? Nem valószínű. A mélyben már régóta érlelődnek, majd sokszor egy aprócska esemény is elég ahhoz, hogy felszínre kerüljenek.
Legtöbbször az apa lép ki a családból, de egyre gyakrabban az anyák is mernek változtatni.
De miért? Az eddigi tapasztalataim alapján az fogalmazódott meg bennem, hogy a kilépő felek valójában szeretik a családjukat, sőt egykor a párjukat is nagyon szerették, de most azzal a SZEREPPEL, amelyben jelenleg élnek nem elégedettek. Másra vágynak. Több szabadságra, szenvedélyre, függetlenségre, amiből egy kisgyermekes családban olykor valóban kevesebb jut. Egy gyermektelen, fiatal "harmadik" személy azonban könnyedén tudja nekik mindezt nyújtani. Tehát azt kell mondjam, az elhagyó fél nem csak a párját hagyja el, hanem az egész családját, az addigi életét. Ezt csak azért írom, mert sokszor mondja a lelépő fél a gyerekeinek: "Apa csak anyát hagyja el, de titeket nem!". Nos, tisztelet a kivételnek, de azt hiszem ez leggyakrabban nem így van.
Mi vezethetett idáig? Ill. Mit tehetünk, hogy megóvjuk a párkapcsolatunkat? - Hamarosan ezekről is szeretnék majd írni.
Most azonban egy játékra hívlak Téged, kedves olvasóm! A feladat, hogy írd össze, hányféle szerep tölti be az életedet! Érdemes jól átgondolni, mert gyakran nagyon sokféle szerepünk van, pl. anya, társ, szerető, házvezetőnő, testvér, keresztanya, barát, dolgozó nő, munkatárs, szomszéd, diák, stb. Ha kész van a lista, minden szerep mellé írd oda, hogy jelenleg az életed hány százalékát teszi ki, majd zárójelben tüntesd fel, hogy vágyaidban hány százalékot tenne ki az adott szerep. Ha valahol nagy az eltérés, azon érdemes elgondolkodni. Jó mulatást!