Nos, legkisebbik gyermekem (15 hónapos) is elérkezett abba a korba, amikor már kőkeményen érvényre szeretné juttatni az akaratát. A minap történt, hogy tollasoztunk a nagyokkal, és a picinek is adtunk egy szakadt húrú ütőt, hogy ne érezze magát olyan "kirekesztettnek".
Egy ideig tetszett is neki, de aztán rájött, hogy a nálunk levő ütők valahogy szebbek, jobbak. Az én ütőmet szemelte ki magának, de én sajnos nem szerettem volna, ha azt a betonon koptatja, vagy ilyesmi, ezért nem adtam oda neki. Illetve ez nem így igaz, mert megengedtem, hogy megnézze, úgy, hogy én is fogtam az ütőt. Igen ám, de ez így őkelmének nem felelt meg! Hát mit volt mit tenni, letettem a kicsit a fűre. És ekkor valami újjal próbálkozott az én drágám. Összerogyott, leguggolt a fűbe, és minden erejét beleadva éktelen ordításba kezdett, miközben hatalmas krokodilkönnyek gördültek végig gyönyörű kis arcocskáján. Egyszerűen tündéri volt! Zabálni való!
Bizony bevallom, mosolyogtunk rajta.
Igen, így kezdődik a hiszti-korszak. Az ilyen kicsi babák hisztijén még sokszor mosolyog az ember, de aztán valahogy zavaróvá tud válni a dolog. Főleg, mert remek érzékkel pont olyankor zendítenek rá, amikor számunkra az kellemetlen (pl. a boltban, az utcán, a vendégek előtt).
Azért van remény, kedves szülőtársak! Nem kell ennek feltétlenül így lennie.
Nálunk pl. az a szabály, hogy
hisztizni szabad. Igen, nem elírás.
Miért ne fejezhetné ki a gyermek a nemtetszését? Miért ne dúlhatnának benne is indulatok?
Hiszen nekünk sincs mindig jó napunk.
Én azt vallom, hogy ha nem tiltom a hisztit, akkor sokkal hamarabb vége lesz, és ráadásul nem tud vele "zsarolni". Persze más dolog, hogy hisztivel bizony nálam nem ér el a gyermek semmit. A dolgokat meg lehet beszélni, mindig kész vagyok értelmes kompromisszumra, de a hisztinek bizony nem engedek. Ez van. Eddig bevált :-).
Azért a témára később még visszatérek!
