Nos, pszichológus körökben nem leszek népszerű, ha ezt leírom, de mindig is nagyon elhatárolódtam attól a szemlélettől, mely a császármetszésen átesett édesanyákban teljesen felesleges és érthetetlen módon lelkiismeretfurdalást ébreszt, mondván, hogy a gyermekükkel való kapcsolatuk vagy a kicsi lelki egészsége sérül egy ilyen műtét következtében.
Először is: egészen biztos vagyok benne, hogy a császármetszésen átesett édesanyák jelentős százaléka NEM önként és dalolva választotta ezt a beavatkozást, hanem az valami miatt szükségessé vált. A praxisomban nagyon gyakran találkoztam olyan nőkkel, akik nem is értették sajnos, hogy miért döntött így az orvos a fejük fölött, de kiszolgáltatott helyzetükben nem tudtak ellene tenni.
Szinte kivétel nélkül mindenkinek lelkiismeretfurdalása volt (holott nem ő tehetett róla!), hogy nem természetes úton szülte meg gyermekét, melyhez egy nagyfokú hiányérzet is társult, hiszen nőként arra lettünk teremtve, hogy világra hozzuk a bennünk fejlődő magzatot, s ha a dolog végül nem ennek megfelelően alakult, akkor egy élmény, amire hónapokat vártunk, bizony elmaradt, s nőiességünkön csorba esett.
Másodszor: A műtétnek bizony lehetnek nagyon kellemetlen velejárói, pl. a seb nehezebb gyógyulása, a tejtermelés beindulásának lelassulása (hiszen a szervezet a sebgyógyításra is sok energiát fordít), műtéti szövődmények. Nos, ezek a velejárók valóban nem könnyítik meg az édesanya és a csecsemő korai kapcsolatát, de a legtöbb édesanya szépen túljut ezeken a megpróbáltatásokon is. Főleg, ha a további lelkiismerefurdalás gerjeszését mellőzzük, és inkább támogatjuk a kismamát!
Harmadszor: Magától értetődő, hogy kellemesebb természetes úton világra jönni, de könyörgöm, azért még elég sok élmény, emlék, tapasztalat vár ránk az életben, ezt ne felejtsük el!
Jómagam mindhárom fiamat otthon szültem, nincs saját élményem a császármetszésről. Egy azonban biztos: úgy vélem, hogy mindenkit, aki császármetszéssel szült, maximálisan támogatni és biztatni kell, megerősíteni abban, hogy nagyon jó anyuka, segíteni abban, hogy fel tudja dolgozni a műtét esetleges testi-lelki következményeit, és meg kell szüntetni a lelkiismerefurdalás ébresztését, fokozását! Mert ez utóbbi árt legtöbbet az anya és gyermeke kapcsolatának, ebben biztos vagyok.
A fent említett blog azt hiszem rengeteget tesz ezért, minden kedves írójának köszönet érte!
Az INDOKOLATLAN és SZÜKSÉGTELEN császármetszések ellen azonban úgy vélem fel kell lépnünk.
Bízzatok a testetekben, a női erőtökben!
