2011. január 27., csütörtök

Köszönöm Nektek!

Elsősorban  Joe bácsinak köszönöm a legkedvesebb blog díjat, amivel megtisztelt! Természetesen bármiféle díj nélkül is nagyon jól esik, amikor üzenetet hagytok, hozzászóltok az írásaimhoz, vagy csak bekukkantotok, s böngésztek nálam. Megtisztel, hiszen én csak írogatom ami bennem megfogalmazódik, vagy amit megtapasztalok. Bizonyára nem mindenki ért velem egyet, jól is van ez így.
Ha bárkinek konkrét kérdése van, vagy egy bizonyos téma érdekli, jelenzze bátran!
Mindenkinek szép hétvégét kívánok!

2011. január 25., kedd

"Szellemes" megjegyzések (Szavaink ereje 6.)

Múlt héten egyik este a kicsi zokogva jön be a nappaliba, majd nagy nehezen kivettem a szavaiból, hogy a legnagyobb testvére azt mondta, jönnek a szellemek, és JUJJJ!
Na, hogy érthetőbb legyen a dolog: a kicsi szeret bebújni a szekrénybe, magára csukja az ajtót, és nekünk meg kell keresnünk. Eddig sose félt, szerette ezt a játékot, de mikor most elbújt, a nagy tesója kicsi izgalmat akart vinni a dologba, és elkezdett mindenféle félelmetes hangokat kiadni, és közben mondta, hogy "Jönnek a szellemek WOOÁÁÁÁÁOOOO!"
No, a törpinek se kellett több, zokogva menekült le hozzánk. Persze életében nem látott még szellemet (képen úgy értem), mert szándékosan nem engedek nekik ilyen filmeket/rajzfilmeket nézni, de íme, máris félelem ébredt benne, csupán egy szerencsétlenül elsült játék miatt. :-(((((
Bevallom, hirtelen megállt bennem az ütő, mert olyan sok kis óvodás járt hozzám, akik még nappal sem mertek egyedül kimenni a WC-re, mert féltek a szellemektől, sötétségtől. Mondanom sem kell, hogy pl. egyetlen S***Doo rajzfilm megtekintése elég volt a hónapokig tartó hatás eléréséhez. Nem láttam még egy részt sem ebből a meséből, a kutya maga még szimpi is, de az biztos, hogy vannak gyerkők, akikre a kelleténél nagyobb hatással van, az biztos, ami természetesen nem a kicsik hibája!
Megbeszéltem a nagyokkal, hogy miért nem mondunk ilyen butaságokat a kicsinek (még nem tudja elkülöníteni a meseszerű, fantáziavilágot a valóságostól), és remélem meg is értették. Amikor ők voltak kicsik, akkor is annyira vigyáztam, hogy senki ne beszéljen nekik "zöldségeket", mert tudom, hogy a felnőttek is sokszor azt hiszik, hogy "szellemesek", de közben elképesztő károkat okoznak a gyerekek lelkében. Amikor pl. a vacsorát megenni nem akaró gyereknek azt mondják, hogy "elvisz a zsákos" és hasonló.
Persze azokat a "vicceket" sem bírom, amikor a kicsi gyereket arra buzdítják, hogy legyen szemtelen a szüleivel szemben. Pl. "Rúgd fenékbe apádat!" HMMMM! Aztán magyarázhatom jó ideig a gyereknek, hogy ez miért is nem poén.
Az biztos, hogy nagyon kell figyelni, hogy mit mondunk/teszünk, mert a kicsik feje olyan, mint a szivacs, minden infót felszív.

2011. január 12., szerda

"Kérek inni!" - avagy játszmák az elalvás körül

Drága kis két és fél évesem egy ideje belépett abba a korba, amikor az elalvás előtti időt egy picit húzni próbálja. Az esti fektetéskor már egy ideje megfigyeltem, hogy pár perccel villanyoltás után kiabál: "Kérek inni!", de legújabban délután is beindult a játszmázás. Amint elérek az ajtóhoz, és már majdnem becsuktam, akkor jut eszébe, hogy szomjas. :-)
Egyébként semmi gond, edzett vagyok már, és ráadásul tudom, hogy az elkövetkező fél évben még rosszabbodni is fog a dolog, mert amint éjjelre is lekerül a pelus, akkor jön a "Pisilni kell!", "Kakálni kell!", sőt, nehezebb napokon az "Éhes vagyok!" "Szomjas vagyok!" vagy "Még egy puszit adok." is.
Édesek egyébként, csak amikor az ember lánya egy hosszú nap után arra vágyik, hogy végre letehesse a fenekét, és pár percet magára vagy a párjára is fordíthasson, akkor fárasztó tud lenni. Főleg a harmadik pisilési próbálkozás, és a negyedik "Megint piszkál a Bobó!" után. Nem sokszor fordul elő, hogy a végletekig húzzák a gyerkőcök a dolgot, de néha megesik.
No, én még régen, mikor a nagy fiaim voltak ebben a korban, akkor bevezettem azt a szokást, hogy mielőtt elbúcsúztam tőlük mindent végigkérdeztem: "Kinek kell pisilni, kakilni? Kértek inni?", stb. Megbeszéltem velük, hogy fáradt vagyok, és miután becsuktam a szobaajtót már nem szeretnék visszajönni különféle óhajok miatt, úgyhogy még most mondják mit szeretnének. No, azért így is el tudták húzni a dolgot, úgyhogy egy idő után arra jutottam magammal, hogy én bizony ennek véget vetek. Kaptak két részes, könnyen le-fel húzható pizsamát, tudták hol a bili, és megbeszéltem velük, hogy amikor dolguk akad, akkor menjenek egyedül elintézni, még szólni sem kell nekem.
Igyekeztem persze az esti összebújásra, mesélésre elegendő időt fordítani, hogy töltekezhessenek a közös együttlétből, de aztán jóéjt puszi és lámpaoltás után már nem mentem be hozzájuk. Meg is mondtam mindig, hogy éppen mi dolgom van, ami miatt nem tudok már többet bejönni (mosogatni, tusolni, apával beszélgetni mentem, stb.). Persze mindig igazat mondtam, mert ha egyzser rajtakaptak volna, hogy nem, hááát megnézehttem volna magam azután!
Aztán persze szépen lecsengett ez az időszak is, ma már mosolyogva gondolok vissza rá, most, hogy a kicsi előhozta az emlékeket. Kíváncsi vagyok ő majd milyen indokokat talál még ki! ;-)