Karácsonyi játéközön

Nemsokára itt a karácsony, és be kell valljam, a szép és szeretetteli együttlét mellett valahogy mindig ott van ez a nagy játékkánaán, ami engem kicsit zavar. A családtagoknak nem mondhatom, hogy ne vegyenek a gyerekeknek semmit, mindenki szeretne nekik valamit ajándékozni, csak az a helyzet, hogy ilyekor ettől a sok újdonságtól némileg megzavarodnak a gyerkőceim. Azt sem tudják mihez nyúljanak, valahogy túl sok az inger, és csak remélem, hogy a kapott új játékok fele egy hét múlva nem a sarokban végzi.
Pedig próbálom úgy beosztani, hogy (persze különböző személyektől) kapjanak vmit a kedvenc gyártóiktól, meg társasjáték, könyv és ruhanemű is legyen az ajándékok között, mégis túlzás az egész. Két nap alatt szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatesók, dédszülők, és még ki tudja kik halmozzák el őket "minden földi jóval".
Szívesen mondanám én, hogy vegyünk nekik közösen egy valami nagyobbat, és ők attól is nagyon boldogok, de ezt nem mindenkivel lehet megbeszélni. Talán már Ti is éltetek meg hasonlót...
Persze gyerekkoromban én is biztos nagy izgalommal vártam, hogy XY-tól milyen meglepetést kapok, s nem hiszem, hogy túl soknak éreztem volna az ajándékokat... :-).
Egy valami viszont jó érzéssel tölt el: már hónapok óta mondogatják a gyerekek, hogy mit szeretnének karácsonyra, és ugyan sejtik, hogy meg is kapják, mégis itt van a csodás várakozás, ami remélem megsokszorozza majd az örömüket.

Miért harap a mi babánk?

Nos, igen, Domcsa olykor harap. Már pár hónapja így van ez (most másfél éves), és nem vészesen gyakran fordul elő, de mégis résen kell lennünk, ha játszunk vele.
Az első néhány harapás után elkezdtünk gondolkozni, hogy miért is csinálja ezt a mi bűbájos kismanónk. Aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen amikor játszunk vele, akkor mi is gyakran úgy teszünk, mintha harapnánk, sőt még mondjuk is : "Hamm, hamm!". Ő pedig utánoz minket, és neki jólesik ez a "harapdálás", hát gondolta viszonozza :-).
Arról már ne is szóljunk, hogy amikor harapott, vagy karmolt (persze valóban csak játékból), akkor mi fájdalmunkban első reakcióként gyakran felkiáltottunk "AÚÚÚ!". No, ez végtelenül tetszett neki, a végén már jött oda, hirtelen megkarmolt, és mondta "AÚÚ!", majd nevetett.
Hát nem volt más választásunk, nekünk kellett változtatni a stratégián, és valahogyan jelezni neki, hogy ez számunkra cseppet sem vicces. Így hát próbáljuk tűrni a fájdalmat, és nem "Aúúzni", viszont ilyenkor mindig letesszük az ölünkből, vagy arrébb megyünk, és határozottan mondjuk neki: "Nem! Ez fájt!". Úgy tűnik jó úton járunk, lassan elmaradnak a karmolások, és harapni is csak ritkán szokott, de ezt még mindig játékból teszi. Kár, mert annyira szeretjük őt "megzabálni", amiből ő azt látja, hogy a harapás jó móka. No majdcsak megtanulja, hogy mi a különbség a foggal és a szájszéllel történő "harapdálás" között!
Viszont mindezekből nagyon szépen látszik, hogy egyrészt az utánzás révén milyen sokat tanulnak a kicsik, másrészt, hogy a mi reakcióink meghatározzák, az ő további viselkedésüket.

Gyerekek - Játékok - Vágyak

Gyermekkoromban természetes és megszokott dolog volt számomra, hogy egy általam oly hőn áhított játékra várnom kellett, nem kaphattam meg azonnal. Sokszor hónapokig álmodoztam róla, hogy milyen lesz, s egyre jobban izgultam, amint közeledett a szülinapom, vagy a karácsony, amikor is végre a kezembe vehettem vágyaim tárgyát. Az örömöm pedig óriási volt. Úgy érzem ehhez mindenképpen hozzájárult a hosszú várakozás is.
Miről jutott ez eszembe? Múlt héten az egyik áruházban  kinézett magának egy csomagnyi kisautót az én drága kisfiam. Persze azonnal szerette volna megkapni, de bevallom nem volt kedvem megvenni, mert itthon is van elég autó (na jó, matchbox kevés van). Aztán eszembe jutott, hogy van zsebpénze, és megbeszéltük, hogy ha elég rá, akkor azon megveheti magának, amikor jövünk ide legközelebb vásárolni. Nos, egész héten lázas izgalomban égett, hogy mikor megyünk már megvenni az autókat! Öröm volt látni, ahogy nap mint nap eszébe jut, gondolatban már játszik velük, és bevallom vele együtt élveztem ezt a vágyakozós időszakot.
Nem szokásunk minden vásárlás alkalmával venni valamit a gyerekeknek, mégis, ha látjuk, hogy vágynak valamire, akkor általában módot kerítünk rá, hogy hamarosan megkaphassák. Pedig a vágyakozás, várakozás teszi még kívánatosabbá, kedvesebbé az adott játékot. Ezt főleg azért is írtam le, mert közeledik a karácsony. Ha már most elkezdünk arról beszélgetni a gyerekeinkkel, hogy mit is szeretnének, akkor talán még megfűszerezhetjük a dolgot egy kis édes várakozással is, így növelve az örömüket. Mindenkinek sok sikert! :-)