Anyu segíts, ha testvérkém érkezik!

Ezzel a címmel jelent meg a napokban (korábbann Andris és a kistestvér címet viselő), óvodásoknak és szüleiknek szóló mesekönyvem, mellyet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.
A könyvvel azoknak a családoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik még várják a kistesót, illetve max. másfél éve megszületett a pici, és az óvodás korú nagyobb gyermekük viselkedése jelentősen megváltozott.
A 13 kis történet a gyermekeknek segít feldolgozni a megváltozott élethelyzetet, míg a mesék végén szereplő tippekből a szülők meríthetnek öteleteket, ezen sokszor megpróbáltatásokkal teli időszak túléléséhez, s a komolyabb testvérféltékenységgel összefüggő problémák megelőzéséhez.

Minden kedves blogolvasómnak szeretném megköszönni a bizalmat, aki rendelt az első kiadásból, s ezzel segítette, hogy a könyv megérje a második kiadást  (immár színes illusztrációkkal)!
A jó hír, hogy jelenleg karácsonyi akció keretében december 15-ig 1800 Ft-os bevezető áron rendelhető (+240 Ft postaköltség).
Karácsonyi ajándéknak sem utolsó! ;-)

Amikor összecsapnak a hullámok - avagy kistesó érkezett

Tudom, hogy Dóri már nagyon régen kérdezett tőlem ebben a témában, de remélem azért még most is hasznos lesz a válasz. A kérdése konkrétan arra vonatkozott, hogy mit tehet egy édesanya, ha észreveszi, hogy elsőszülöttje olyannyira elégedetlen az új helyzettel, hogy minden létező fronton ellenáll (nem eszik, hisztizik, agresszív, stb.).
Nos, nincs reménytelen helyzet! Piszokul nehéz, mert általában mire észbekapunk, addigra nagy a baj, és nehéz újra érzelmileg közel férkőzni a germekünkhöz. Valóban a kistesó megérkezése számos új feladatot és aggodalmat hoz magával, s ha nincs segítsége az édesanyának, akkor a tartalékai könnyen kimerülhetnek, belesodródhat egy ördögi körbe, mely önmagát erősíti, s a végén már rá sem ismer elsőszülöttjére, és önmagára sem.
Nem ritka ez, és nincs is rajta csodálkoznivaló. Emberek vagyunk, véges energiakészlettel.
Mit tehetünk ellene? Nem akarom reklámozni a könyvemet (főleg, hogy épp kifogyóban van), de abban pontosan ehhez az időszakhoz adok tippeket, ötleteket.
A honlapomon is olvasható egy összefoglaló, melyet korábban a testvérféltékenységről készítettem, remélem ott is találtok hasznos információkat.
Amit itt nagyon kiemelnék, az a testi kontaktus fokozása. Hihetetlen, hogy milyen csodákra képes! Azonnal bevethető, még a nagyon ellenálló gyerekeknél is. Minden gyermek vérmérsékletéhez, igényeihez alakítható (simogatás, ölbe vétel, ringatás, csikalndozás, megzabálás, birkódás, dögönyözés, stb.). Nem lehet megunni, úgyhogy ne fukarkodjunk vele, minden létező alkalmat ki kell hasznánli, naponta többször is!!!!
A másik a saját magunk védelme. Ha ki van merülve az édesanya, akkor nincs kellő türelme, és azt a gyerekek megérzik, ők is elégedetlenek lesznek, és jönnek a viselkedési problémák. Sokszor egy esti séta, vagy futás, egy aromaterápiás fürdő is csodát tesz. Annyi időre meg apuka is biztosan figyel a kicsik álmára. Ha pedig több segítségünk is van, akkor azt tessék kihasználni! Sokkal többet használunk a gyerkőceinknek, ha 1-2 órát fizikailag ugyan távol töltünk tőlük, de jókedvvel, feltöltődve érkezünk haza, mintha otthon maradunk velük, de elgyötörtek, kedvetlenek vagyunk.
Természetesen meg kell próbálni a naggyal kettesben valamilyen elfoglaltságot taláni.
Ha ilyenkor végképp nincs kire bízni a kicsit, akkor őt a hátunkra is vehetjük valamilyen hordozóban, s onnan fentről igen jól elnézelődik, míg mi a nagyobbal táncolunk, főzünk, gyurmázunk, stb.

Azt mindenképp tudni kell, hogy a gyermek viselkedési problémái belső elégedetlenséget tükröznek. Nem direkt akar bosszantani, csak rosszul érzi magát a bőrében.
Nem kellemes ha folyton hisztiznek, ellenállnak, olykor az édesanya negatív érzéseket is táplálhat elsőszülöttje iránt. Azt javaslom, vegyük ilyenkor kézbe a régi babaalbumot, nézegessük azokat a képeket, ahol még ő volt pici, és idézzük fel azokat az időket, amikor még boldog harmónai uralkodott kettőnk között! Biztosan segít meglátni, újra megtalálni gyermekünkben a szeretni valót, a szépet, a jót. Talán arra is könnyebben emlékezünk mit szeret annyira, mik a kedvenc elfoglaltságai, és ezen a nyomon elindulhatunk a "meghódítására".
Mert azt tudnunk kell, hogy a kistesó érkezése benne sokszor negatív érzelmeket is gerjeszt (teljesen természetes módon), melyeket rajtunk vezet le, hiszen mi hoztuk a házba a picúrt. tehát mi vagyunk a baj forrása, nekünk kell őt újra megnyerni, elvarázsolni, kiengesztelni.
Nos, tessék gyorsan azon elgondolkozni, hogy holnap milyen formáját vetjük be a testi kontaktust igénylő játéknak! :-) (A problémamentes családoknak is ajánlom, mert remek móka!)

Létezik-e ideális korkülönbség a testvérek között?

Szerintem mi anyukák gyakran gondolkozunk ezen. A magam részéről azt gondolom mindig az az ideális, ami éppen sikeredik. A kicsi korkülönbségnek és a nagynak is megvan a maga előnye és hátránya is, így mindenképpen örülhetünk :-).
A két nagy fiam között egy év korkülönbség van, így eleinte túlzás nélkül állíthatom, hogy a túlélésre játszottunk. Mikor egy éves lett a kisebb, azt vettük észre, hogy kezd minden egyre könnyebben és gördülékenyebben menni. Ma már fantasztikus dolognak tartom, hogy ilyen kicsi köztük a korkülönbség, mert minden élményt megsokszoroznak egymás számára (még egy egyszerű vacsorát is, bár ennek én nem mindig örülök :-)).
Nem kell gondolkozni azon, hogy kit hívjunk át játszani, mert mindig "kéznél van" a játszótárs.
Persze a hasonló érdeklődésnek az a velejárója, hogy olykor összekapnak játékokon, miegyéb, de ez teljesen rendjén van, és úgy érzem fontos is a szocializációjuk szempontjából.
A harmadik kismanónk 6,5 évvel később érkezett. Ez nálam már a nagy korkülönbség kategóriába esik. Tisztában vagyok vele, hogy valódi játszótársai nem lesznek egymásnak. A nagyok most még gyömöszölik ugyan a kicsit, de pár év múlva gyanítom egész más dolgok kötik majd le a figyelmüket. Félek is, hogy a kicsi kvázi egykeként fog felnőni.
Ugyanakkor nekünk szülőknek óriási könnyebbség, hogy a nagyok már önállóak, apró dolgokban segíteni is tudnak, így több energiánk marad a kicsire, és persze már rutinosabb is az ember, mint az első gyereknél.
Arról nem is beszélve, hogy nincs annyi veszekedés a játékokon, hiszen nem ugyanaz az érdeklődési körük (mert a békének is tudok azért örülni :-)).
Mindenben meg lehet tehát találni a szépet, a jót, csak keresni kell. Egy azonban biztos: ha van testvére az embernek - legyen kicsi vagy nagy - az nagyon jó dolog!

Testvérek egymás közt - Kincs vagy átok?

Nyolc és fél éven keresztül úgy éreztem, hogy a két idősebbik gyermekem egymás számára kincset ér. Persze voltak nézeteltérések, de nem ez volt a domináns. Nos, nem tudom, hogy a kiskamasz kor, vagy éppen a nyári szünteben való folyamatos együttlét volt az oka, de már 2-3 hete csak azt tapasztaltam, hogy egyfolytában szekálják, marják egymást, állandó a vitatkozás, veszekedés.
Többnyire az idősebb szekálta a kicsit, aki persze visított. A férjemmel úgy éreztük napról napra több az ősz hajszálunk, míg végül nem bírtuk tovább. Elhatároztuk, hogy változtatunk. Taktikát váltunk.
Ezentúl nem szóltunk rá a nagyobbra, ha gond volt, hanem a kisebbre figyeltünk, vele kezdtünk el játszani, beszélgetni, ha őt sérelem érte. Hiszen eddig a nagyobb gyermek mindig figyelmet csikart ki azáltal, hogy piszkálta az öccsét. Próbáltuk vele megbeszélni, ráfigyeltünk. Már-már egészen belemelegedett ebbe a szekálós testvér-szerepbe.
Meg is lepődött, hogy ezentúl a szülei nem őt "veszik elő", ha gond van, hanem a kisebbet hívják oda, de nem megszidni, hanem megvédeni. Eleinte nem volt sok változás. Aztán kb. egy hét elteltével elkezdett csökkenni a szekálás, mígnem egyik este azt vettük észre a férjemmel, hogy a gyerekeink úgy viselkednek egymással, mint a mesebeli jótündérek. Csupa kedvesség, udvariasság és szeretet! Csak ámultunk.
Azért merem mindezt leírni, mert úgy tűnik tartós a változás. Nem mondom, hogy napi 1-2 alkalommal nincs vita, de már nem kell aggódnunk az ősz hajszálak miatt, mert visszatért a gyerekeink közti alapvető béke és összhang. Nagyon jó érzés.
Érdemes tehát megpróbálni figyelmen kívül hagyni a nekünk nem tetsző viselkedést, hiszen ha ráfigyelünk, az egyfajta megerősítés, pozitív következmény a gyermek számára. Ellenben, ha gyermekünk azt tapasztalja, hogy ezzel nem vív ki figyelmet, akkor előbb-utóbb elhagyja az adott viselkedést.
Persze nagyon fontos, hogy közben a pozitv megnyilvánulásaira mindig reagáljunk, odafigyeljünk, azaz jutalmazzuk őket. Így majd beindul egy "jó kör", mely önmagát erősíti minenki megelégedésére :-).