2010. július 15., csütörtök

Babák a bilin

Először kb. 2.5 éve találkoztam az E. C.-vel (elimination communication azaz ürítési kommunikáció). Épp a harmadik babánkat vártam, és valamelyik kismamáknak szóló lapban találtam a témáról egy cikket. Akkor még Magyarországon nem igazán volt ismert a dolog, és meg kell mondjam ez a cikk sem segített túl sokat, mert nem volt világos belőle, hogy mi is ez tulajdonképpen.
Így aztán első döbbenetemben csak pislogtam, hiszen praxisom során sok-sok olyan esettel találkoztam, ahol a szobatisztaságra szoktatás erőltetése pszichés problémák kialakulásához vezetett.
Nem hagyott azonban nyugodni a téma, így az interneten kutakodtam. Ekkor megértettem, hogy arról van szó, hogy a szülők figyelik gyermekük jelzéseit (kis- vagy nagydolog előtt), és ha úgy látják, hogy szükség van rá, akkor felkínálják a kicsinek a lehetőséget, hogy ne a pelusba, hanem a mosdóba vagy a wc-be, bilibe ürítsenek. (Vannak olyanok is, akik nem várnak jelzést, hanem bizonyos időközönként viszik a babát, s próbálkoznak, miközben egy konkrét hanghoz kapcsolják az ürítést. Mindez nem órákig tart, csupán pár másodperc, és semmi kényszer sincs benne.)
A nagy előnyét abban látom, hogy nem kell pelus a babára, ami érzékenyebb bőrű piciknél óriási dolog. A hátránya, hogy nagyon kell figyelni, ha az ember az összes pisit el akarja csípni, és ez többgyerekes háztartásban igen nehéz lehet. Én ezzel a részével nem is próbálkoztam, de a kaki bizony sokszor landolt a mosdóban, mert annak elég egyértelmű jelei vannak, ha nagydologra készül egy kisbaba. Az meg mindenkinek jobb, ha nem a pelusba érkezik a cuccos (főleg ha mosható pelust használ az ember). Akkor volt kissé nehezebb, amikor az anyatej mellé mást is kezdett enni a kisfiam, akkoriban nem mindig tudtuk elcsípni a pillanatot, de később, mikor már ki tudta mondani, hogy "kaka", akkor megint jó lett, hiszen vittük gyorsan a wc-re.
Én úgy voltam vele, hogy kaka után úgyis át kell pelusozni, akkor minek várjak vele, inkább le a pelust, és irány a mosdó (később wc). Ebben semmi kényszer, erőltetés nincs, így nem árthat a gyerkőc lelkének.

2010. július 5., hétfő

Ajaj, harap a gyermekem!

Egy kedves blogtársam kérdezett tőlem két éves kisfia agresszivitásával kapcsolatban (olykor más gyerekeket, vagy a családtagjait harapja, megkarmolja), s remélem nem bánja, ha egy bejegyzésben válaszolok, mert talán mást is érdekel a téma.

Nos, ha ilyesmit tapasztaltok a saját gyerkőcötöknél, semmi ok az aggodalomra, ebben a korban teljesen normális ez a kis agresszió. Azért írom, hogy "kis", mert valószínűleg nem tart sokáig. Ez is a két éves kori énfelfedezés, határpróbálgatás része. Ennek ellenére, természetes, hogy zavarja a szülőket, megértem.
Mit tud az ember tenni?
Mindenképpen egyértelműen jelezni, hogy ez nem okés, mégpedig úgy, hogy egy kicsit megvonod tőle a szociális kontaktust. Ha titeket szülőket harap meg, akkor mondod, hogy "Nem szabad, ez fáj!", és leteszed az öledből, arrébb mész, nem dühösen vagy sértődötten, de mégis jelzed, hogy így nincs kedved vele játszani.
Én néha azt is mondtam a fiaimnak, hogy "Tedd a szád elé a kezed!" Így nem csak "elszenvedi" a büntetést, henm aktívan részt vesz benne.
Ha mást harap meg, pl. a játszóházban, akkor is jöhetnek a fentiek, s egyszerűen kicsit leülteted, "kivonod a forgalomból" (a társak közül), persze anélkül, hogy extra figyelmet kapna tőled.
Attól sem riadnék vissza, ha esetleg nagyon eldurvul a dolog, hogy rávegyem, hogy önmagán kipróbálja, hogy ez fájdalmas, s magát harapja meg.
Persze nincs kizárva, hogy a "megzabálós" játékokból merít öteletet, és jót akar, de az is elképzelhető, hogy más gyerekeket azért bánt, mert rájuk is oda merünk figyelni. Ezeket is éredmes átgonadolni.
Az viszont nagyon fontos, hogy ne kapjon azáltal plussz figyelmet, mert valakit megharapott! Mert ilyenkor az ember próbál a lelkére beszélni, stb. és ezáltal plusz figyelmet szentel a gyerkőcnek, aminek ő tulajdonképpen örül. Inkább egyszerűen, röviden közölni kell, hogy ez így nem jó.
Ha ütlegel, karmol a kicsi, akkor meg lehet állítani a kis kezét (megfogni, lefogni), és a száj elé tevés helyett mondhatjuk: " Tedd hátra a kezed!" A többi a fentiekhez hasonlóan történjen.
Semmiképp nem javaslom, hogy mi megüssük, megharapjuk a gyereket, hiszen mindent tőlünk tanul, legfőképpen utánzás által. Tehát "visszaadni" a kapottakat nem jó ötlet. megérti ő anélkül is, hogy ez a viselkedés nekünk nem tetszik.

Mindenkinek sok sikert!

Ha bárkinek kérdése van, azt nyugodtan tegye fel, szívesen válaszolok itt a blogban, hiszen másokat is érdekelhet a téma! Szép nyarat nektek! :-)

2010. július 4., vasárnap

Itt a nyár. - Itt a szobatisztaság?

Remélem nálunk igen. Legalábbis úton vagyunk afelé. Kicsi fiam már szépen beszél, így tudja közölni, ha valami dolga akad, de azt is élvezi, ha csak úgy önállóan a fűbe vagy a bilibe intézi kisebb-nagyobb ügyeit.
No, persze olykor a szőnyegre is jut, ez vele jár.
Nappalra már itthon nem kap pelust, de éjjel még igen. De hogy mennyire észben tartja, hogy szólni kell, azt a következő sztori is mutatja
Gyerkőcöket lefektettük, de a kicsi pár perc múlva elkezdett kiabálni, minket hívott. A férjem bemegy, hát a manó anyaszült meztelenül (egy szál borostyánláncban :-)) áll a kiságyban, és mondogatja: "Jön a pisi!". Így hát ki kellett őt vinni még alvás előtt, egy utolsó alkalommal :-).
Őszintén megmondom a két nagyobb fiamnál megvártam, míg önmaguktól szóltak (kb. 2,5 évesen), hogy "Nem kell pelus!", de Dominál én voltam a kezdeményező. Eddig megy is a dolog, de azért mindenkinek azt javaslom, ha a gyerkőc ellenáll, és még nem érzi magát erre késznek, akkor ne erőltessétek! Majd eljön az idő, amikor gond nélkül lekerülhet a pelus a babapopóról.
És, hogy milyen könnyű "elrontani" a dolgokat, arra is van egy történetem:
Kicsi fiam már januártól szólt, ha kakálnia kellett, és azt a wc-be intézte, ami nagyon nagy segítség volt nekem, mert mosható pelenkát használunk. Nos, áprilisban elutaztunk, és nem vittük a pelcsiket, így eldobható került a popójára. Sajnos kb. egy hét után elég pöttyös lett a kis popsi, így próbáltam mindenféle alternatív módon megoldani a dolgokat, s egyszer nem adtam rá semmit a nadrág alá. Gondoltam, ha kaka jön, akkor úgyis szól, a pisi meg nem olyan nagy ügy, majd lesz valahogy.
Igen, szólt is a manó, hogy "Kaka!", mentünk is a wc-be, felültettem, s csak akkor vettem észre, hogy közben már becsusszant, és jól végigkentem a gyerkőc lábát is. Hát sopánkodtam egy sort, meg persze levadásztam róla a trutyis nadrágot, stb., s az egész valahogy megzavarta, vagy nem tudom, de attól a naptól kezdve nem szólt, ha kakálnia kellett. :-( Na, ilyen könnyű elrontani a dolgot...
Ha véletlen ilyemi történne nálatok is, akkor semmi pánik! Nem szabad erőltetni, majd kis idő múlva helyreállnak a dolgok. Ha erőltetitek, és problémát csináltok belőle, abból súlyos és hosszútávú nehézségek adódhatnak! (Ld. az előző bejegyzést)
No, mindenkinek szép nyarat, sikeres próbálkozást!

2010. július 2., péntek

"Ön igazán jó pszichológus lenne, doktor úr!"

No, ezt el kell mesélnem, mert nagyon aranyos, és lehet belőle tanulni!
Úgy alakult, hogy a két éves kori kötelező vizsgálatot egy idegen gyerekorvos végezte el Domin. Nem ismert minket, a gyermeket sem, így kérdezősködött. Mindenféléről: mozgása, beszéde, evés, stb. Aztán megkérdeztem tőle, mennyire gond az, hogy a gyerkőcöm semmiféle nyers gyümölcsöt vagy zöldséget nem hajlandó megenni (főve is necces).
A válasza nemcsak mint anyának, de mint pszichológusnak is nagyon tetszett. Azt mondta nem gond, ne csináljak belőle ügyet! Sőt, a gyerek véletlenül se vegye észre, hogy én ezen aggódom (szerencsére nem így van), vagy nekem fontos lenne, hogy ő ilyesmit is egyen, tehát ez ne legyen téma a családban! Mindig tegyek étkezésekkor gyümölcsöt vagy zöldséget az asztalra, hogy megszokja, hogy ez hozzátartozik az evéshez, de ha nem kér, akkor fogadjam el a döntését. Hozzátette, hogy én, mint anya, így mindent megtettem a gyerekem egészséges étkezéséért, és ez elég. Majd eszik később ilyet is.
Olyan profi volt ez a válasz, hogy el kellett mosolyodnom, mert én is ilyesmiket szoktam mondani a szülőknek :-). A lényeg, hogy a normális hétköznapi dolgokból, főleg a biológiai szükségletekből (evés, alvás, ürítés) nem szabad problémát csinálni! Ha a gyerek észreveszi, hogy a szülőt ezzel befolyásolni tudja, akkor fogja is!
Ezek után nem mondhattam mást:  "Ön igazán jó pszichológus lenne, doktor úr!" :-)