Kőkemény kobak

Igen, harmadik fiam bizony nem könnyű eset. Nem mondom, hogy a nagyok olyan "Bólogató Jánosok" lennének, de ez a kisember elképesztő.
De épp ezért rengeteget lehet tőle tanulni, mégpedig TÜRELEMRŐL, KITARTÁSRÓL, KÖVETKEZETESSÉGRŐL.
Nap, mint nap meg kell vele küzdenem bizonyos témákban, de nem adom fel. A következő példa jól muatatja állhatatosságát:
Nos, két és fél évesen igen határozott elképzelése van arról, hogy mit hogyan szeretne. Például ha otthonról elmegyünk, akkor mindig farmer nadrágot és farmerdzsekit szeretne felvenni. No, ezzel semmi baj nem volt, mindaddig, míg be nem jött a hidegebb idő. Csakhogy 8 fokban nem elegendő a farmerdzseki, mert megfázhat. Persze hisztizik, vég nélkül hajtogatja, hogy ő farmerdzsekit akar felvenni, és kész!
Na jó, egy ideig ment a trükközés, hogy akkor alá pulcsit adok (persze nem örült a csöppség), de nulla fok körül, ill. esőben ez nem lett volna elegendő. Ezért aztán a farmerdzsekire adtam rá a vízhatlan kabátját. Nem hazudok, heteken keresztül minden egyes alkalommal tiltakozott, pedig soha nem ért vele célt. Magyarázhattam én, hogy hideg van, megfázhat, blablabla...
Egyik alkalommal elindultunk itthonról, s kb. 20 perc sétával értük el célunkat, de az én kicsim mindvégig, megállás nélkül mondogatta hol hangosabban, hol halkabban, hogy "Mondtam, hogy ezt vegyétek le! A farmerdzsekit akarom!". Persze a kabát alatt ott volt az ominózus dzseki, de hát ez így nem tetszett a manónak. Aki már végigélt hasonlót, az tudja, hogy milyen ezt 20 percen keresztül szüntelenül hallgatni. Hát nem egy leányálom! Sokszor vettem nagy levegőt, nyeltem nagyokat, igyekeztem neki mindenféléről mesélni, de nem használt. No, ezért mondom, hogy az én kis kőkemény kobakom nagyon sok mindenre tanít engem! :-)
Azért sok heti kitartás után most már nem kéri többet a farmerdzsekit, de az igaz, hogy mindig ő választja ki, hogy a két overáljából melyiket veszi fel. Ebből nincs is köztünk nézeteltérés, hiszen az időjárásnak megfelelő öltözék mind a kettő :-).

Nehéz őket elengedni?

Bizony nehéz. Tegnap a harmadik osztályosok szülei a tervezett osztálykirándulásról beszélgettek. A tanító néni egy 3 napos kirándulást javasolt, melyen a gyerkek egy gazdaság életébe pillanthattak volna be, bekapcsolódhattak volna az éppen folyó napi munkába, és! éjjel szalmában alhattak volna. Nagy szomorúság volt számomra, hogy bár minden szülő úgy vélte, hogy ez egy fantasztikus élmény lenne a gyerekének, mégis leszavazták a javaslatot. Miért?
Mert nem tudnak leválni a gyerekeikről (9-10 évesekről van szó!). Ők érzik magukat rosszul, hogy a gyermek két éjjel nem velük alszik. "Mi van, ha beteg lesz? Ha haza kell hozni? 3 órás utat hogy bírnak ki a gyerekek? És ha a szalmában nem tudnak jót aludni?" Ilyen, és ehhez hasonló kérdések záporoztak. :-(
Úgy vélem a fentiek bármely későbbi életkorban is gondot okozhatnak a túlságosan aggódó szülőknek, és nagyon sajnálom, hogy erről lemaradnak a gyerekek. Úgy érzem megfosztottuk őket valami klassz dologtól.
Persze jövőre is el lehet oda menni, de épp most kapcsolódott volna a tananyaghoz ez a téma, és az sem mellékes, hogy lassacskán majd kamaszodnak is a gyerekeink, és ki tudja, hogy lesz-e kedvük a gazdaságban dolgozni, szalmában aludni?
Végül is mindegy, az biztos, hogy most nem mennek, pedig adott volt a lehetőség. Sőt a bizonytalankodó szülők is eljöhettek volna, hogy lássák, hogy a gyerekük jól érzi magát. Nekem fáj, hogy mi döntöttünk helyettük, a fejük fölött, annak dacára, hogy belül éreztük, hogy ez nekik jó lenne.
Azt hiszem gyakran döntünk a gyerekeink helyett mi szülők. Van amikor teljesen rendjénvaló, míg más esetekben érdemes átgondolni, hogy vajon nem csupán a mi saját félelmeinket vetítjük-e a gyermekeinkre, nem fosztjuk-e meg őket az aggályaink miatt valami nagyszerű dologtól?
Meddig normális mértékű a féltés? Mikor ártalmas számukra az a burok amelyben tartani szeretnénk őket?
Valamikor le kell válnunk egymásról, ez biztos. Érdemes apró lépésenként megtenni a dolgot, mert úgy mindekettőnknek sokkal jobb.
Pl. egy két éves gyerekre már jó, ha néha a nagyi vigyáz pár órán át, sőt, van aki szívesen ott is alszik a mamánaál ebben a korban. Mindenkinek más a tempója, de érdemes figyelni a gyermeket, hogy mikor van erre készen, mert ha "lecsúszunk az időpontról" (pl. 9 évesen még soha nem aludt máshol vagy a szülei nélkül a gyerek), az elég nagy gondot okozhat.
Tudom én, hogy nem könnyű a leválás, hiszen nekem is itt a három lurkóm, de sokszor arra gondolok, hogy értük tezsi az ember, hiszen nekik sem lenne jó, ha nélkülüknk létezni sem tudnának.

Milyen a valódi segítség?

A minap történt, hogy gyermekeim henna tetoválást szerettek volna kérni a bőrükre. Az én drága középső fiam azonnal tudta, hogy ő gyíkot szeretne, s azt is, hogy a sok közül melyiket. Mindig ilyen könnyen és gyorsan dönt, pontosan tudja, hogy mit szerete. Ennek van előnye, és hátránya is :-).
Legidősebb gyermekem hezitált, mint mindig. Rendkívül nehezen dönt. Apróságokon képes órákig, napokig vívódni. Nagyon jól ismerem ezt az érzést, én is ilyen vagyok, és megvallom piszokul zavar.
Szeretném, ha ő felnőtt korában már rutinosabban hozná meg a döntéseit. Mikor segítek azonban neki? Ha helyette döntök? Mert sokszor kéri, és bevallom néha sokkal könnyebb, egyszerűbb megoldás lenne. De ellenállok, mert azt gondolom azzal sokkal többet segítek neki hosszú távon, ha inkább megtanítom arra, hogy milyen apró trükkök, módszerek segítenek a döntéshozatalban, mintha helyette választok. Így a döntés a sajátja, másrészt meg kell tanulnia, hogy később sem adhatja át a felelősséget másoknak. Ha döntünk, annak súlya van.
Egyébként már sokat fejlődött az én kisfiam. Régebben az öccsét kérdezte meg reggelente, hogy melyik pólóját vegye fel. Ma már elmondja, hogy rájött, ez nem is olyan jó, hiszen nem mindig tetszik neki az öccse választása. Nos, remélem haladunk...

Ja, és, hogy kerek legyen a történet: végül emellett a gyönyörű skorpió mettett döntött, egészen rövid idő alatt!