"Szellemes" megjegyzések (Szavaink ereje 6.)

Múlt héten egyik este a kicsi zokogva jön be a nappaliba, majd nagy nehezen kivettem a szavaiból, hogy a legnagyobb testvére azt mondta, jönnek a szellemek, és JUJJJ!
Na, hogy érthetőbb legyen a dolog: a kicsi szeret bebújni a szekrénybe, magára csukja az ajtót, és nekünk meg kell keresnünk. Eddig sose félt, szerette ezt a játékot, de mikor most elbújt, a nagy tesója kicsi izgalmat akart vinni a dologba, és elkezdett mindenféle félelmetes hangokat kiadni, és közben mondta, hogy "Jönnek a szellemek WOOÁÁÁÁÁOOOO!"
No, a törpinek se kellett több, zokogva menekült le hozzánk. Persze életében nem látott még szellemet (képen úgy értem), mert szándékosan nem engedek nekik ilyen filmeket/rajzfilmeket nézni, de íme, máris félelem ébredt benne, csupán egy szerencsétlenül elsült játék miatt. :-(((((
Bevallom, hirtelen megállt bennem az ütő, mert olyan sok kis óvodás járt hozzám, akik még nappal sem mertek egyedül kimenni a WC-re, mert féltek a szellemektől, sötétségtől. Mondanom sem kell, hogy pl. egyetlen S***Doo rajzfilm megtekintése elég volt a hónapokig tartó hatás eléréséhez. Nem láttam még egy részt sem ebből a meséből, a kutya maga még szimpi is, de az biztos, hogy vannak gyerkők, akikre a kelleténél nagyobb hatással van, az biztos, ami természetesen nem a kicsik hibája!
Megbeszéltem a nagyokkal, hogy miért nem mondunk ilyen butaságokat a kicsinek (még nem tudja elkülöníteni a meseszerű, fantáziavilágot a valóságostól), és remélem meg is értették. Amikor ők voltak kicsik, akkor is annyira vigyáztam, hogy senki ne beszéljen nekik "zöldségeket", mert tudom, hogy a felnőttek is sokszor azt hiszik, hogy "szellemesek", de közben elképesztő károkat okoznak a gyerekek lelkében. Amikor pl. a vacsorát megenni nem akaró gyereknek azt mondják, hogy "elvisz a zsákos" és hasonló.
Persze azokat a "vicceket" sem bírom, amikor a kicsi gyereket arra buzdítják, hogy legyen szemtelen a szüleivel szemben. Pl. "Rúgd fenékbe apádat!" HMMMM! Aztán magyarázhatom jó ideig a gyereknek, hogy ez miért is nem poén.
Az biztos, hogy nagyon kell figyelni, hogy mit mondunk/teszünk, mert a kicsik feje olyan, mint a szivacs, minden infót felszív.

Párkapcsolat 2. - Mikor jut rá időnk?

Ha az ember meg szeretné tartani a párját, akkor természetes, hogy kettejük kapcsolatára is időt kell fordítani. De kérdem én: Mikor? Ma már nem létezik olyan fogalom, hogy munkaidő, csak munka és kizsigerelés van a végtelenségig. Ha egy családapa este 7-8 óra körül ér haza, akkor a gyerekeit jó eséllyel már csak vacsorázni, fürdeni látja, vagy éppen csak egy "jóéjt" puszit tud adni nekik. Ezt nem nevezném soknak.
Marad tehát 2-3 óra, amit a szülők kettesben tölthetnek. Mindketten fáradtak, végigdolgozták a napot, lehuppannak a fotelba, és próbálják megosztani egymással az élményeket, gondolatokat. Persze az is lehet, hogy csak a legfontosabb dolgok megbeszélésére van erejük, és ez sem csoda. Így aztán bambán ülnek a tv vagy a számítógép előtt (keresvén némi kikapcsolódást), majd  1-2 óra elteltével beesnek az ágyba.
A jó öreg kommunikáció valahogy elmarad. Pedig ez a mozgatórugója mindennek.
Már csak a hétvégében lehet reménykedni, hogy akkor több idő jut a családra, a párkapcsolatra, a gondolatok, érzések megosztására, a közös kikpcsolódásra, felhőtlen együttlétre.
Lehet, hogy feketén festettem le a képet, de amerre nézek, szinte csak ezt látom, és ennek következtében depressziós anyukákat, boldogtalan párkapcsolatokat, széthulló házasságokat látok.
Ebben az országban nagyon sok a munkanélküli, nem értem tehát, hogy miért nem elég 8-9 órát dolgozni egy családapának? (Több embernek lenne munkája is.) Mert akkor több ideje maradna a gyerekeire, a párkapcsolatára, és netán egészségesebb életet élhetne testileg, lelkileg?
Véleményem szerint nem jó irányba haladunk. A gyerekeinket a tv és az utca neveli, ott keresik a példaképeiket is. Meg lehet nézni más "fejlett" országokat, hogy milyen eredményre vezetett mindez. Kétségbeejtő.
Elnézést, hogy ilyen szomorúra sikeredett ez a poszt, legközelebb igyekszem vidámabb témát keresni.

Miért nincs televíziónk?

Be kell vallanom, hogy tinédzser koromban én is sokat tv-ztem. Voltak kedvenc sorozataim, műsoraim. Persze akkor még csak 3 csatorna volt, de az is bőven elég volt. Aztán egyetemista lettem, kollégiumba kerültem, és ott nagyon nem hiányzott a tv. Egy szempillantás alatt eltűnt az életemből, mert a helyét a barátok, a társas kapcsolatok foglalták el. A férjem is koleszos volt, neki sem hiányzott, így amikor összekerültünk, akkor eldöntöttük, hogy nem kell nekünk tv. Megmondom őszintén a családunk nehezen értette meg, hogy ez nekünk így jó, de mi kitartottunk. Eleinte észrevettük magunkon, hogy ha hazamentünk hétvégén és be volt kapcsolva a tv, akkor könnyebben leültünk elé, és bámultuk. Nincs erre jobb szó, bámultuk. Néztünk ki szótlanul, bambán a fejünkből. A film végén azonban szinte mindig megállapítottuk, hogy: "Na, ez egy újabb időpocsékolás volt."
Azt is észrevettem, hogy ahol megy a tv, ott az emberek kevesebbet beszélgetnek egymással. Mondhatni semennyit. Ők is csak ülnek, és bámulnak. az esetleges kapcsolati problémák meg közben gyűlnek, de nem ejtenek róla szót, hanem csendben ülnek a készülék előtt, mert az egyszerűbb. Egy ideig legalábbis. (Arra is érdemes gondolni, hogy a gyermekeik számára is ez lesz a kommunikációs és problémamegoldó minta!!!)

Aztán jöttek a gyerekek. Nos, az én véleményem az, hogy nem mindegy, hogy bizonyos hatások egy gyermeket mely életkorban érnek. Ha túl korán, akkor még nem érett arra, hogy azt feldolgozza, megfelelően kezelje. A tv-ből meg igazán minden dől. Többnyire a szenzációhajhász "szemét". A legtöbb mesének nevezett förmedvény is az.
Arról nem beszélve, hogy ha a kisgyermek megszokja, hogy az ingerekért (kalandokért) nem kell megdolgoznia (pl. fára másznia), akkor testi és szellemi értelemben is elkényelmesedik, ellustul. Mindez pedig erőteljes hatást gyakorol a fejlődésére. Ha nem kell használnia a kezét, lábát, szemét, stb., akkor nem érnek be azok az idegrendszeri funkciók, amik az írás-, olvasás-, számolástanuláshoz kellenek. Sőt, gondolkodnia sem kell, hisz megteszik helyette a képernyő hősei. Ijesztően veszélyes szerintem.
Ja, és a förmedvények lesznek a gyermekek példaképei! Már csak azért is, mert a szülőket alig látják, de a mesehősökkel "szoros a kapcsolat".
No, a számítógép sem jobb, természetesen, de arról majd később.
Még valami: A munkám során azt tapasztaltam, hogy egyre magasabb a beszédértési nehézséggel küzdő kisgyermekek száma. Felmerült bennem, hogy köze lehet-e ennek ahhoz, hogy a háztartások nagy részében egész nap megy a tv készülék, és így folyamatos zajban vannak a gyerekek?

Persze nem kell azt gondolni, hogy a gyerekeim tudatan zombik, akik még a tv-t sem ismerik. Számítógép nálunk is van, és azon számos természetfilmet, és meséket is nézhetnek. Azonban meg kell mondjam, hogy még a mai napig mindent "cenzúrázunk", ami a szemük elé kerül. Magyarul mi előre megnézzük az adott filmet, és megítéljük, hogy a gyermekeink számára nézhető-e. Ez a tv esetében nem ilyen egyszerű.
Természetesen nem mondom azt, hogy mindenki dobja ki azonnal a tv készülékét. Csupán érdemes megválogatni, hogy mit nézünk, és mennyi időt töltünk tévézéssel.

Sokat tudnék még írni a tv-ről, talán egyszer még visszatérek a témára.