Dühös, ordít, csúnyán beszél...

Dóri kérdezett ebben a témában, és a bejegyzése kapcsán eszembe jutott, hogy bizony nálnuk is volt, hogy elhangzott az óvodás gyerekem szájából: "Nem szeretlek! Soha többé nem játszok veled!" - vagy ehhez hasonlók.
Máskor pedig hazahoztak egy-egy csúnya szót az óvodából, és poénból azokat harsogták, vagy éppen dühükben egymásnak kiabálták.
Emlékeim szerint ez az időszak nem tart sokáig, és a legjobb amit tehetünk, hogy nem reagálunk, legalábbis nem túlzottan. A gyerek az "itt és most"-ban él, akkor éppen dühös ránk, és mond mindenfélét. Természetesen szó sincs róla, hogy nem szeret, és lehet, hogy már fél óra múlva ő fog könyörögni, hogy játszunk együtt. Nincs ezzel semmi gond. Ha azonban megsértődünk, és elkezdjük firtatni ezt a "ki nem szeret kit" dolgot, akkor játszmává válhat az egész. (Nagymamák tudnak egyébként halálosan megsértődni, ha teszem azt a fiúunoka nem ad nekik puszit.)
A trágár szavakkal sem érdemes túl sokat foglalkozni, csupán annyit mondani, hogy ez nagyon csúnya szó, mi ezt nem használjuk (Ugye tényleg nem?). Beszélgethetünk vele arról (persze nyugodt állapotában), hogy ha dühös, azt természetesen elmondhatja, beszélhet az érzéseiről (pl. "Nagyon sokat dolgoztam ezzel a toronnyal, és most tönkrement! Piszokul dühös vagyok!), sőt meg is mutathatja mennyire mérges (újságokkal teli papírdoboz rugdalása, párna püfölése, stb.).
Ha túl sokat használja a trágár szavakat, akkor adott helyzetben annyit szólhatunk, hogy "Hogy mondod? Biztosan nem értettem jól... Szerintem ezt el tudod mondani a csúnya szavak nélkül is."
Nagyon fontos szerintem, hogy elfogadjuk, hogy a gyerekeinkben is felgyülemlik a feszültség, és azt valahogyan le kell vezetniük. Nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy erre olyan módokat mutassunk nekik, amelyek társadalmilag elfogadhatóak. (Emlékeztek a Szaffi c. filmre, amelyben annak az uraságnak egy gőzkieresztő szelep van a fején? Néha nekem is jól jönne egy ilyen :-)))
Egyébként, most, hogy már nagyobbak a gyerekeim, és a suliból is hazahoznak mindenfélét, amiről nem is tudják, hogy mit jelent, most már elmondom nekik ezen trágárságok jelentését is, és így megértik, hogy miért nem kéne azokat használni. Ovis korukban ezt még nem mertem...

Testvérek egymás közt - Kincs vagy átok?

Nyolc és fél éven keresztül úgy éreztem, hogy a két idősebbik gyermekem egymás számára kincset ér. Persze voltak nézeteltérések, de nem ez volt a domináns. Nos, nem tudom, hogy a kiskamasz kor, vagy éppen a nyári szünteben való folyamatos együttlét volt az oka, de már 2-3 hete csak azt tapasztaltam, hogy egyfolytában szekálják, marják egymást, állandó a vitatkozás, veszekedés.
Többnyire az idősebb szekálta a kicsit, aki persze visított. A férjemmel úgy éreztük napról napra több az ősz hajszálunk, míg végül nem bírtuk tovább. Elhatároztuk, hogy változtatunk. Taktikát váltunk.
Ezentúl nem szóltunk rá a nagyobbra, ha gond volt, hanem a kisebbre figyeltünk, vele kezdtünk el játszani, beszélgetni, ha őt sérelem érte. Hiszen eddig a nagyobb gyermek mindig figyelmet csikart ki azáltal, hogy piszkálta az öccsét. Próbáltuk vele megbeszélni, ráfigyeltünk. Már-már egészen belemelegedett ebbe a szekálós testvér-szerepbe.
Meg is lepődött, hogy ezentúl a szülei nem őt "veszik elő", ha gond van, hanem a kisebbet hívják oda, de nem megszidni, hanem megvédeni. Eleinte nem volt sok változás. Aztán kb. egy hét elteltével elkezdett csökkenni a szekálás, mígnem egyik este azt vettük észre a férjemmel, hogy a gyerekeink úgy viselkednek egymással, mint a mesebeli jótündérek. Csupa kedvesség, udvariasság és szeretet! Csak ámultunk.
Azért merem mindezt leírni, mert úgy tűnik tartós a változás. Nem mondom, hogy napi 1-2 alkalommal nincs vita, de már nem kell aggódnunk az ősz hajszálak miatt, mert visszatért a gyerekeink közti alapvető béke és összhang. Nagyon jó érzés.
Érdemes tehát megpróbálni figyelmen kívül hagyni a nekünk nem tetsző viselkedést, hiszen ha ráfigyelünk, az egyfajta megerősítés, pozitív következmény a gyermek számára. Ellenben, ha gyermekünk azt tapasztalja, hogy ezzel nem vív ki figyelmet, akkor előbb-utóbb elhagyja az adott viselkedést.
Persze nagyon fontos, hogy közben a pozitv megnyilvánulásaira mindig reagáljunk, odafigyeljünk, azaz jutalmazzuk őket. Így majd beindul egy "jó kör", mely önmagát erősíti minenki megelégedésére :-).