2010. április 21., szerda

Nehéz őket elengedni?

Bizony nehéz. Tegnap a harmadik osztályosok szülei a tervezett osztálykirándulásról beszélgettek. A tanító néni egy 3 napos kirándulást javasolt, melyen a gyerkek egy gazdaság életébe pillanthattak volna be, bekapcsolódhattak volna az éppen folyó napi munkába, és! éjjel szalmában alhattak volna. Nagy szomorúság volt számomra, hogy bár minden szülő úgy vélte, hogy ez egy fantasztikus élmény lenne a gyerekének, mégis leszavazták a javaslatot. Miért?
Mert nem tudnak leválni a gyerekeikről (9-10 évesekről van szó!). Ők érzik magukat rosszul, hogy a gyermek két éjjel nem velük alszik. "Mi van, ha beteg lesz? Ha haza kell hozni? 3 órás utat hogy bírnak ki a gyerekek? És ha a szalmában nem tudnak jót aludni?" Ilyen, és ehhez hasonló kérdések záporoztak. :-(
Úgy vélem a fentiek bármely későbbi életkorban is gondot okozhatnak a túlságosan aggódó szülőknek, és nagyon sajnálom, hogy erről lemaradnak a gyerekek. Úgy érzem megfosztottuk őket valami klassz dologtól.
Persze jövőre is el lehet oda menni, de épp most kapcsolódott volna a tananyaghoz ez a téma, és az sem mellékes, hogy lassacskán majd kamaszodnak is a gyerekeink, és ki tudja, hogy lesz-e kedvük a gazdaságban dolgozni, szalmában aludni?
Végül is mindegy, az biztos, hogy most nem mennek, pedig adott volt a lehetőség. Sőt a bizonytalankodó szülők is eljöhettek volna, hogy lássák, hogy a gyerekük jól érzi magát. Nekem fáj, hogy mi döntöttünk helyettük, a fejük fölött, annak dacára, hogy belül éreztük, hogy ez nekik jó lenne.
Azt hiszem gyakran döntünk a gyerekeink helyett mi szülők. Van amikor teljesen rendjénvaló, míg más esetekben érdemes átgondolni, hogy vajon nem csupán a mi saját félelmeinket vetítjük-e a gyermekeinkre, nem fosztjuk-e meg őket az aggályaink miatt valami nagyszerű dologtól?
Meddig normális mértékű a féltés? Mikor ártalmas számukra az a burok amelyben tartani szeretnénk őket?
Valamikor le kell válnunk egymásról, ez biztos. Érdemes apró lépésenként megtenni a dolgot, mert úgy mindekettőnknek sokkal jobb.
Pl. egy két éves gyerekre már jó, ha néha a nagyi vigyáz pár órán át, sőt, van aki szívesen ott is alszik a mamánaál ebben a korban. Mindenkinek más a tempója, de érdemes figyelni a gyermeket, hogy mikor van erre készen, mert ha "lecsúszunk az időpontról" (pl. 9 évesen még soha nem aludt máshol vagy a szülei nélkül a gyerek), az elég nagy gondot okozhat.
Tudom én, hogy nem könnyű a leválás, hiszen nekem is itt a három lurkóm, de sokszor arra gondolok, hogy értük tezsi az ember, hiszen nekik sem lenne jó, ha nélkülüknk létezni sem tudnának.

9 megjegyzés:

  1. Szerintem gyereke válogatja. A kisebbik (7 éves) már holnap ellenne egy ilyen helyen, ha a bátyja (12 éves) ott lenne vele. A 12 éves meg még tavalyelőtt se akart erdei iskolába menni és ott aludni... Úgy kellett erőltetni.

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez az elengedés dolog nálam nagyon aktuális... Edzem magam rendesen, mert tudom, hogy nem jó a túlaggódás, és előbb-utóbb utat kell engednem ezirányú negatív gondolataimnak. A gyerekeim érdekében elsősorban...

    VálaszTörlés
  3. Hajrá Kriszta!

    Altair, erről az "úgy kellett erőltetni" dologról eszembe jutott egy aranyos történet arról, hogy néha bizony meg kell adnunk az első lökést a gyerekeinknek. Azt hiszem ez lesz a következő bejegyzés témája. Köszi az ötletet! :-)

    VálaszTörlés
  4. Csak az első lépést nehéz megtenni, bármelyik fél is ódzkodik ettől, és aztán már úgy gondolom sínen van a dolog. Nálunk legalábbis így volt. Viszonylag korán, másfél évesen aludt a nagyfiam először a nagymaminál, ami nekem rosszabb volt, mint neki. Persze akkor még a szomszédban laktak, így könnyebb volt, hiszen tudtam, hogy bármikor hazajöhet, ha gond lenne. Sosem voltam az a "lepasszolós" szülő, mégis rendszeresen (kb. két hetente egy napot) ott alszik a nagyszülőknél a két nagyobb gyermek, mert érzem, hogy szükségük van rá. Az élményekre, az ezáltali tapasztalatokra, no ezekre nekem is :D

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm ezt a bejegyzést, nekem is aktuális. Nálunk nem volt probléma a máshol alvás, mert a lányaim nagyon szeretik a nagyszülőknél. Eleinte csak 1-2 órára hagytuk másra őket, aztán másfél éves koruk óta időnként el-elengedjük őket 1-2 hétre a nagyszülőkhöz. Kirándulni még eddig együtt mentünk a családdal, az osztállyal pedig csak 1 napos programot szerveztek eddig. De nehezebb egyedül engedni el őket valahova, pl. vásárolni a közeli üzletbe (át kell menni az fő úton, stb.), mégis megteszem az ő érdekükben. Sokszor figyelmeztet a férjem, hogy ne féltsem őket annyira... igyekszem visszafogni magam és közben imádkozom, hogy a Jó Isten óvja meg őket a bajtól, balesettől.

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon rossz lehet, ha tényleg valami jó, értékes programról marad le a te gyereked pár (vagy nem csak pár) olyan szülő miatt, aki valami miatt nem akarja megnyitni a gyermeke előtt a világot. Biztos vagyok benne, hogy többet tanultak volna belőle, mint amennyi veszély fenyegette volna őket, már ha lett volna ilyen. Én erősen a másik oldalhoz tartozom, amikor már kislányom nem szopizott, a párommal két éjszakára elvonultunk a Balatonra, nem bánom azóta se (másfél éves lehetett). Mondjuk őt már pici korától hozzuk-visszük magunkkal, mutatjuk neki a világot. Nem látom, hogy a kárára vált volna... A nagyszüleit meg imádja.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Pancsa! Nagyon örülök Neked :)Pont időben találtam ide.Most próbálom bevezetni az elengedés dolgot a párnap múlva betölti a fiam második életévét.Nagyon anyás,persze ebben a korba még mindenki.De még nem hagytam senkire, kivéve az apukájára.Nagyszülőkkel is csak az én jelenlétemben van, akkor nagyon szépen eljátszik mintha ott sem lennék.

    VálaszTörlés
  8. Ismered a terepet nálunk. Sok kis kölyköt, akár 4-5 éveseket is szabadon engednek és arra kóricálnak, amerre éppen a banda megy. Berendeztek egy forgalmas út mellett álló bokrot bunkinak. Én ettől még a 7 évesem is féltem. Szerinted ez rendjén van, vagy hagyjam felügylet nélkül csatangolni? Egyenlőre elmehet áthívni a barátait, megnézhet ezt-azt, de inkább nálunk legyenek, mint ott..

    VálaszTörlés
  9. Nos, ami veszélyes, az veszélyes. Az önállóság biztosítása fontos, de vannak dolgok, amiket még egy kisgyerek nem tud felmérni, hogy pl. mennyire veszélyesek, így nekünk kell korlátokat szabnunk. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, de a józan ész sokszor segít :-)!

    VálaszTörlés