Nehéz őket elengedni?

Bizony nehéz. Tegnap a harmadik osztályosok szülei a tervezett osztálykirándulásról beszélgettek. A tanító néni egy 3 napos kirándulást javasolt, melyen a gyerkek egy gazdaság életébe pillanthattak volna be, bekapcsolódhattak volna az éppen folyó napi munkába, és! éjjel szalmában alhattak volna. Nagy szomorúság volt számomra, hogy bár minden szülő úgy vélte, hogy ez egy fantasztikus élmény lenne a gyerekének, mégis leszavazták a javaslatot. Miért?
Mert nem tudnak leválni a gyerekeikről (9-10 évesekről van szó!). Ők érzik magukat rosszul, hogy a gyermek két éjjel nem velük alszik. "Mi van, ha beteg lesz? Ha haza kell hozni? 3 órás utat hogy bírnak ki a gyerekek? És ha a szalmában nem tudnak jót aludni?" Ilyen, és ehhez hasonló kérdések záporoztak. :-(
Úgy vélem a fentiek bármely későbbi életkorban is gondot okozhatnak a túlságosan aggódó szülőknek, és nagyon sajnálom, hogy erről lemaradnak a gyerekek. Úgy érzem megfosztottuk őket valami klassz dologtól.
Persze jövőre is el lehet oda menni, de épp most kapcsolódott volna a tananyaghoz ez a téma, és az sem mellékes, hogy lassacskán majd kamaszodnak is a gyerekeink, és ki tudja, hogy lesz-e kedvük a gazdaságban dolgozni, szalmában aludni?
Végül is mindegy, az biztos, hogy most nem mennek, pedig adott volt a lehetőség. Sőt a bizonytalankodó szülők is eljöhettek volna, hogy lássák, hogy a gyerekük jól érzi magát. Nekem fáj, hogy mi döntöttünk helyettük, a fejük fölött, annak dacára, hogy belül éreztük, hogy ez nekik jó lenne.
Azt hiszem gyakran döntünk a gyerekeink helyett mi szülők. Van amikor teljesen rendjénvaló, míg más esetekben érdemes átgondolni, hogy vajon nem csupán a mi saját félelmeinket vetítjük-e a gyermekeinkre, nem fosztjuk-e meg őket az aggályaink miatt valami nagyszerű dologtól?
Meddig normális mértékű a féltés? Mikor ártalmas számukra az a burok amelyben tartani szeretnénk őket?
Valamikor le kell válnunk egymásról, ez biztos. Érdemes apró lépésenként megtenni a dolgot, mert úgy mindekettőnknek sokkal jobb.
Pl. egy két éves gyerekre már jó, ha néha a nagyi vigyáz pár órán át, sőt, van aki szívesen ott is alszik a mamánaál ebben a korban. Mindenkinek más a tempója, de érdemes figyelni a gyermeket, hogy mikor van erre készen, mert ha "lecsúszunk az időpontról" (pl. 9 évesen még soha nem aludt máshol vagy a szülei nélkül a gyerek), az elég nagy gondot okozhat.
Tudom én, hogy nem könnyű a leválás, hiszen nekem is itt a három lurkóm, de sokszor arra gondolok, hogy értük tezsi az ember, hiszen nekik sem lenne jó, ha nélkülüknk létezni sem tudnának.