Az első néhány harapás után elkezdtünk gondolkozni, hogy miért is csinálja ezt a mi bűbájos kismanónk. Aztán rájöttünk, hogy tulajdonképpen amikor játszunk vele, akkor mi is gyakran úgy teszünk, mintha harapnánk, sőt még mondjuk is : "Hamm, hamm!". Ő pedig utánoz minket, és neki jólesik ez a "harapdálás", hát gondolta viszonozza :-).
Arról már ne is szóljunk, hogy amikor harapott, vagy karmolt (persze valóban csak játékból), akkor mi fájdalmunkban első reakcióként gyakran felkiáltottunk "AÚÚÚ!". No, ez végtelenül tetszett neki, a végén már jött oda, hirtelen megkarmolt, és mondta "AÚÚ!", majd nevetett.
Hát nem volt más választásunk, nekünk kellett változtatni a stratégián, és valahogyan jelezni neki, hogy ez számunkra cseppet sem vicces. Így hát próbáljuk tűrni a fájdalmat, és nem "Aúúzni", viszont ilyenkor mindig letesszük az ölünkből, vagy arrébb megyünk, és határozottan mondjuk neki: "Nem! Ez fájt!". Úgy tűnik jó úton járunk, lassan elmaradnak a karmolások, és harapni is csak ritkán szokott, de ezt még mindig játékból teszi. Kár, mert annyira szeretjük őt "megzabálni", amiből ő azt látja, hogy a harapás jó móka. No majdcsak megtanulja, hogy mi a különbség a foggal és a szájszéllel történő "harapdálás" között!
Viszont mindezekből nagyon szépen látszik, hogy egyrészt az utánzás révén milyen sokat tanulnak a kicsik, másrészt, hogy a mi reakcióink meghatározzák, az ő további viselkedésüket.
Szia!
VálaszTörlésElgondolkodtatott a bejegyzésed. Van egy 17 hónapos lánykám, aki mostanában előszeretettel bántja, (üti, pofozza) a Nagyit.(többnyire csak őt) Nem tudom miért lehet, hiszen soha nem látta ezt tőlünk, a nagyi pedig imádja, soha nem emelt rá kezet. Lehet az első alkalmakkor amikor történt, a Mama felkiáltott ugyanúgy, mint Ti, és ő is nevetett. Most már cseppet sem vicces nálunk sem a helyzet.Hiába próbáljuk, hogy nem szabad, ez fájt, folytatja tovább.
Nálunk is volt ilyen, de nagyon rövid ideig. Itt is az vált be, hogy erőteljesen mondtuk neki, hogy : "Nem szabad"és közben nem nevettünk. Igaz, hogy olyan aranyosak, mikor szívből kacagnak egy fájdalmas arcon vagy felkiáltáson, de mikor elduvul a helyzet, akkor már nem is olyan édi. Csak is a határozott fellépés állíthatja meg az ilyen "viselkedést". Nagyon okosak a kicsi babák és hamar tanulnak. Ádám mostanában azt csinálja, hogy valaki felveszi és beszél hozzá, akkor elkezd köpködni. Ezen harsányan nevet (nagyon édi!)és azon vagyok most, hogy erről leszokjon. Látom rajta, hogy érti, hogy mit mondok (14 hónapos) és tudja, hogy nem szabad. Rajta vagyunk, hogy megszüntessük a köpködést. Üdv. Mária :D
VálaszTörlésBizony, a mi reakciónk a fontos. Évi, szerintem a kislányod is le fog szokni erről hamarosan, csak mindig ugyanúgy reagáljatok. Szerintem nyugodtan lépjen arrébb a nagymama egy pár lépést (miután mondta komolyan, hogy ezt nem szabad), ezzel is érzékeltetve, hogy ez így nincs rendjén.
VálaszTörlésJó hír, hogy ma Domi mintha próbált volna ilyen "szájszéllel harapást" produkálni, amit mi szoktunk nála! :-)