2009. október 17., szombat

Gyerekek - Játékok - Vágyak


Gyermekkoromban természetes és megszokott dolog volt számomra, hogy egy általam oly hőn áhított játékra várnom kellett, nem kaphattam meg azonnal. Sokszor hónapokig álmodoztam róla, hogy milyen lesz, s egyre jobban izgultam, amint közeledett a szülinapom, vagy a karácsony, amikor is végre a kezembe vehettem vágyaim tárgyát. Az örömöm pedig óriási volt. Úgy érzem ehhez mindenképpen hozzájárult a hosszú várakozás is.
Miről jutott ez eszembe? Múlt héten az egyik áruházban  kinézett magának egy csomagnyi kisautót az én drága kisfiam. Persze azonnal szerette volna megkapni, de bevallom nem volt kedvem megvenni, mert itthon is van elég autó (na jó, matchbox kevés van). Aztán eszembe jutott, hogy van zsebpénze, és megbeszéltük, hogy ha elég rá, akkor azon megveheti magának, amikor jövünk ide legközelebb vásárolni. Nos, egész héten lázas izgalomban égett, hogy mikor megyünk már megvenni az autókat! Öröm volt látni, ahogy nap mint nap eszébe jut, gondolatban már játszik velük, és bevallom vele együtt élveztem ezt a vágyakozós időszakot.
Nem szokásunk minden vásárlás alkalmával venni valamit a gyerekeknek, mégis, ha látjuk, hogy vágynak valamire, akkor általában módot kerítünk rá, hogy hamarosan megkaphassák. Pedig a vágyakozás, várakozás teszi még kívánatosabbá, kedvesebbé az adott játékot. Ezt főleg azért is írtam le, mert közeledik a karácsony. Ha már most elkezdünk arról beszélgetni a gyerekeinkkel, hogy mit is szeretnének, akkor talán még megfűszerezhetjük a dolgot egy kis édes várakozással is, így növelve az örömüket. Mindenkinek sok sikert! :-)

1 megjegyzés: