Nos, legkisebbik gyermekem (15 hónapos) is elérkezett abba a korba, amikor már kőkeményen érvényre szeretné juttatni az akaratát. A minap történt, hogy tollasoztunk a nagyokkal, és a picinek is adtunk egy szakadt húrú ütőt, hogy ne érezze magát olyan "kirekesztettnek".
Egy ideig tetszett is neki, de aztán rájött, hogy a nálunk levő ütők valahogy szebbek, jobbak. Az én ütőmet szemelte ki magának, de én sajnos nem szerettem volna, ha azt a betonon koptatja, vagy ilyesmi, ezért nem adtam oda neki. Illetve ez nem így igaz, mert megengedtem, hogy megnézze, úgy, hogy én is fogtam az ütőt. Igen ám, de ez így őkelmének nem felelt meg! Hát mit volt mit tenni, letettem a kicsit a fűre. És ekkor valami újjal próbálkozott az én drágám. Összerogyott, leguggolt a fűbe, és minden erejét beleadva éktelen ordításba kezdett, miközben hatalmas krokodilkönnyek gördültek végig gyönyörű kis arcocskáján. Egyszerűen tündéri volt! Zabálni való!
Bizony bevallom, mosolyogtunk rajta.
Igen, így kezdődik a hiszti-korszak. Az ilyen kicsi babák hisztijén még sokszor mosolyog az ember, de aztán valahogy zavaróvá tud válni a dolog. Főleg, mert remek érzékkel pont olyankor zendítenek rá, amikor számunkra az kellemetlen (pl. a boltban, az utcán, a vendégek előtt).
Azért van remény, kedves szülőtársak! Nem kell ennek feltétlenül így lennie.
Nálunk pl. az a szabály, hogy hisztizni szabad. Igen, nem elírás.
Miért ne fejezhetné ki a gyermek a nemtetszését? Miért ne dúlhatnának benne is indulatok?
Hiszen nekünk sincs mindig jó napunk.
Én azt vallom, hogy ha nem tiltom a hisztit, akkor sokkal hamarabb vége lesz, és ráadásul nem tud vele "zsarolni". Persze más dolog, hogy hisztivel bizony nálam nem ér el a gyermek semmit. A dolgokat meg lehet beszélni, mindig kész vagyok értelmes kompromisszumra, de a hisztinek bizony nem engedek. Ez van. Eddig bevált :-).
Azért a témára később még visszatérek!
Szia Pancsa! Remélem, hogy sokan jönnek majd ide hozzád. Ha nem bánod én is teszek majd egy két ilyen "kis" dolgok közzé, itt nálad. A hisztiből eredő "erőszaknak" soha nem teszek eleget. Tanulja, meg hogy igen is lehet egy dolgot megbeszélni, és nem kell mindig terrorizálni egy szülőt, vagy testvért, vagy nagyszülőt, vagy akárki mást. Igaz, hogy nem mindenki tudja elnézni, ha az az édes, kedves, kicsi gyerek ordít a világba. Hát igen, már csak ilyenek vagyunk mi szülők. De hidd el, hogy a mi szüleink is ilyenek voltak. Üdv. Mária
VálaszTörlésKedves Mária! Megtisztelsz a látogatásoddal, megjegyzéseiddel. Egy kilenc gyermeket nevelő édesanyától mindig van mit tanulni :-).
VálaszTörlésNekem is szükségem van a tanulásra. Nem egyforma élethelyzetbe vagyunk, ezért mások az esetek is. Üdv. Mária
VálaszTörlésÖrülök, hogy lánykámmal erre magunktól rájöttünk. Így leírva még sosem láttam, hogy hisztizni szabad. Nálunk úgy van, hogy elkezd hisztizni, sírni valamiért. Közben persze folyik az orra, könnyes a szeme, ez utóbbi zavarni is szokta és meg kell törölni. :) Ilyenkor néha közbevágok, hogy jó, most állj meg egy pillanatra, fújjuk ki és aztán folytathatod. Ilyenkor abbahagyja, kifújjuk (kicsit húzom az időt közben, hogy lenyugodjon és teljen az idő hiszti nélkül. Persze ez max. fél perc), aztán ha folytatni akarja, akkor mondom neki, hogy jó, most mehet tovább. Ilyenkor már engedni szokta, hogy az ölembe vegyem és ott sír tovább. Egy idő után megkérdezem, hogy kész van-e. Ha igen, akkor jó, ha nem, akkor mondom, hogy jól van, akkor még sírjon nyugodtan egy kicsit. Édes, ahogy így szabályozza, hogy orrfújásig nyugi van, aztán kell neki idő, amíg befejezi a sírást, de nálunk egy tök jól működik.
VálaszTörlés