Az iskolaérettségről - 1. rész

Bizony, mostanában kell eldönteni szülőnek, óvónőknek (akár a nevelési tanácsadó bevonásával), hogy melyik kisgyermek érett arra, hogy elkezdje szeptemberben az iskolát.
Megint azt kell mondjam, hogy nem vagyunk egyformák. A praxisomban volt olyan eset, hogy nyári születésű kisgyermeket is elengedtem iskolába, aki így éppen hat évesen kezdte meg tanulmányait, másokat pedig még nyolc évesen sem biztos, hogy érettnek talál az ember.
Talán kevesen tudják, de a dolog menete a következő: Ha 2009. december 31.-ig betöltötte a gyermek a hatodik életévét, akkor is felmenthető az iskolakezdés alól, csak ilyen esetben a helyi nevelési tanácsadó írásbeli engedélye (szakvéleménye) szükséges hozzá. A később született gyermekek szakvélemény nélkül is  maradhatnak óvodában, ha ezzel kapcsolatosan a szülő és az óvónők egyetértenek.
No itt szokott a probléma kezdődni. Mert sokszor nem értenek egyet, és ilyenkor szintén a nev. tan.-ba kell menni szakvéleményért. Ekkor gyakran elhangzik: "Mennünk kell a nevelésibe, mert h*lye a gyerek!". Hát kérem szépen és tizenegynéhány éve dolgozok gyerekekkel, de h*lyét még nem láttam!
Érdemes azt figyelembe venni, hogy az óvónő (ha tetszik, ha nem) több időt tölt a gyermekkel, mint mi. Minden kisgyerek egészen másképp viselkedik otthon, és máshogyan az óvódában. Az enyémekkel is így volt ez, ami először szinte hihetetlennek tűnt.
Tehát, ha az óvodapedagógus azt javasolja, hogy vigyék el a gyereket a tanácsadóba, az bizony a kicsi érdekeit szolgálja. Miért? Mert nem mindegy, hogy úgy kerül be az iskolába, hogy az fizikailag és szellemileg is óriási teher neki, és nincs sikerélménye, hamar megutálja, sőt csak a bohóckodásával tudja felhívni magára a figyelmet, vagy pedig érett a mai iskolarendszerbe való belépésre, könnyen kirázza a kisujjából a feladatokat, folyamatos sikerélményben van része, és szívesen jár a suliba.
Mindig azt szoktam mondani, hogy az első négy iskolaév nem a tanulásról szól. Előbb-utóbb ugyanis minden kisgyerek megtanul írni, olvasni, számolni. Hanem arról, hogy a gyerek önmagáról szerez tapasztalatokat. Arról, hogy ő milyen is az ő tanuláshoz, tanárokhoz, gyerekekhez való viszonya. Önismeretet tanul, mely egy életre szól. Ha úgy érzi nem tudja tartani a többiekkel a tempót, akkor elkedvetlenedik, nem lesz motivált a tanulásra, max. a bohóckodásra, és egy életre elkapálta magát. Ha viszont sikerei vannak, akkor szárnyra kap, és szinte a lehetetlent is megoldja. Persze mindez nagyon-nagyon függ a tanító néni személyétől is, de az iskolaérettség alapvető fontosságú tényező.
Hamarosan írok arról is, hogy melyek az iskolaérettség alapvető kritériumai.