Valóban, ha belepakoljuk a sok könyvet, füzetet, hát még én sem vinném szívesen hosszú távon, az biztos. Azonban nem csak a fizikai teherről van szó. A gyermek lelkében esetlegesen megbújó félelmek, kételyek is nehezítik az iskolába indulást. Ezért nagyon fontos, hogy mi szülők milyen érzéseket, gondolatokat ébresztünk bennük az iskolával kapcsolatban.
Két évvel ezelőtt kezdett az első osztályban a legidősebb fiam, s a mai napig emlékszem, néhány évfolyamtársát milyen szavakkal indította útnak az édesanyja. Pl.: "Jól van na, ez se lesz rosszabb, mint az óvoda volt!", vagy "Ne sírjál ki fogod bírni!"
Hát, men irígyeltem ezeket a pici kis elsősöket. Ilyen bátorítással nehéz elindulni bárhová.
Most, hogy már két gyermekem is elvégezte az első osztályt azt tudom mondani, hogy nem kell aggódni. Ha a gyermek valóban iskolaéretten kezdi meg a tanulmányait, akkor "nevetve" teljesíti az előtte álló feladatokat.
Érdemes tehát vidáman és bizalommal telve elindítanunk őt, s folyamatosan támogatni, erősíteni az önbizalmát, hogy a kisebb akadályokat is hamar leküzdje.
Ha bármi kis probléma felmerül mielőbb konzultáljunk a tanító nénivel. Logopédus, fejlesztő pedagógus segítségét is kérhetjük, akik valóban sokat segíthetnek a kezdeti olvasás-, írástanulási ill. egyéb nehézségek leküzdésében.
Érdemes azt szem előtt tartani, hogy most alapozzuk meg gyermekünk tanuláshoz és önmagához való viszonyát. Szerintem legalábbis erről szól az első néhány év. Ezért kell minden apró kis problémát azonnal orvosolni, hogy ne induljn el egy rossz kör, melyben a gyermek értéktelennek, haszontalannak érzi magát.
Ha úgy érezzük, hogy a tanító nénivel nem jól jön ki a kicsi, akkor bizony érdemes akár váltani is, mielőtt súlyosabb lelki sérüléseket szenved a gyermekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése