2009. november 23., hétfő

Alkalmi süket a gyerekem?



Nos, az enyém most éppen nem :-), de Celesztina felvetette a kérdést, hogy mit tehet, ha a 3,5 éves kislánya nem hallgat rá. Úgy gondoltam a téma megér egy külön bejegyzést.
Egyrészt úgy tapasztaltam, hogy ez életkori sajátosság, tehát el fog múlni :-)! A 3 év körüli gyerekek az „én” korszakában élnek, mindent maguk szeretnének önállóan megoldani, és nem különösebben tetszik nekik, hogy más is szeretne beleszólni abba, hogy mikor mit csináljanak. Ezért játsszák el az alkalmi süketet, hátha így megmenekülhetnek a külső irányítás alól.
Mit tehetünk ilyenkor?
Egyrészt amiben csak lehet meg kell adni nekik az önállóságot, rájuk kell bízni a döntést. Pl. teljesen mindegy, hogy a piros vagy a rózsaszín sapkát veszi fel, ha mindkettő megfelel az időjárásnak. Érdemes provokálni is a döntést, tehát rákérdezni, hogy melyiket szeretné. Így azt érezheti, hogy fontos a vélemnye, és szabadon dönthet.
Másrészt nekem nagyon bevált, hogy csak akkor szólok a gyerkőchöz felszólító módban, ha valami nagyon fontos, és nem tűrök benne ellentmondást. Más esetekben kérdést használok. Pl. „Állj meg!” - szólok rá, ha át akar futni az úton, de „Van kedved gyurmázni?” - kérdezem ahelyett, hogy „Gyere, gyurmázzunk!”. Remélem érthető a különbség. Így elsőre talán furcsán hangzik, de némi gyakorlással és önkontrollal jó eredményeket érhetünk el. Bevallom, hogy a kicsinél valahogy gördülékenyebben tudom ezt alkalmazni, a nagyoknál néha figyelmeztetnem kell magam, hogy inkább kérdezzek, és ne felszólítsak.
Harmadrészt, ha fontos dolgot szeretnénk közölni, akkor hívjuk oda, várjuk meg, míg ránk néz. Én általában leguggolok, megfogom a két kis kezét, szemébe nézek, és így mondom, hogy mit kérnék tőle, és miért. Ez utóbbi is nagyon fontos, mert tapasztalatom szerint, ha elmondom, hogy mi az oka a kérésemnek, akkor könnyebben hajlik rá a gyerkőc, hogy teljesítse. Valahogy nem azt érzi, hogy csak ugráltatom, hanem tudja, hogy okom van rá. Arról nem beszélve, hogy ha már rám néz, akkor valószínűleg oda is figyel arra, amit mondok, nem pedig elengedi a füle mellett. Az ellentmondásnak is kevesebb az esélye a testi kontaktus miatt. Egyébként ha rendkívül fontos amit mondani szeretnék, akkor ezt meg is mondom a gyermeknek.
Vegyünk egy példát. A játszótéren vagyunk, nagyobbik gyermekünk remekül érzi magát, nem valószínű, hogy haza szeretne már menni, de a kicsi már fáradt, nyűgös.
Odahívom hát, leguggolok, megfogom a kezét, szemébe nézek, és mondom: „Látom, hogy jól érzed itt magad a játszótéren, tényleg klassz ez a macis hinta. Azért hívtalak, mert a húgod nyűgös, álmos. Ha most nem indulunk el haza, akkor valószínűleg végigordítja az utat hazafelé, és az azt hiszem egyikünknek sem jó. Melyik játékra szeretnél még utoljára felülni?” Persze megbeszéljük, hogy ha szólok, akkor mese nincs, indulni kell, így nem húzhatja el a végtelenségig az utolsó hintázást.
Ebben a néhány mondatban nagyon sok minden benne van, pl. az, hogy először együttérzek vele. Rendkívül fontos!!! Ha ezt őszintén teszem, az már félsiker. Aztán elmondom az okot, majd pedig felkínálok neki egy utolsó lehetőséget az éppen folyó tevékenységének folytatására. Nem jó, ha hirtelen kell félbe szakítania a játékot. Érdemes előre szólni neki, hogy pl. még egy vagy két játékra felülhet rövidebb ideig, és szólok, ha indulunk. Ezen kívül egy szabad döntést is engedélyeztem (melyik játékra ül fel utoljára), ami ugye az önérvényesítésnek kedvez, s ennek valószínűleg örülni fog.
A negyedik ötletet egy tanáromtól hallottam. Azt javasolta, hogy olyankor is hívjuk, szóljunk a gyermeknek, amikor valami kellemes dolgot szeretnénk vele megbeszélni. Pl. „Csak azt akartam kérdezni, hogy lekvárt, vagy kakaót kérsz a palacsintádba?” vagy „Képzeld, most telefonált a nagyi, holnap eljön hozzánk!”

Jó próbálkozást mindenkinek! És nagyon várom a tapasztalataitokat, visszajelzéseiteket a témával kapcsolatban!

11 megjegyzés:

  1. Hát én egy kicsikét (hogy is mondjam?) sokrétegű vagyok. Miért? Hát első sorban a sok gyerek miatt, ez azt jelenti, ahány gyerek, anyának annyiszor kell átváltoznia, alkalmazkodnia, engedni vagy nem engedni. Szóval nagyon sok az, amit én és párom kipróbáltunk már ezen a téren. Itt mi a leszerelés, engedékenység, szigor egyvelegét alkalmazzuk. Talán nagyon hosszú lenne elmondani, de csak egy-két példa: Nem engedem meg, hogy a boltban ők diktáljanak! Nem engedem, hogy az utcán arra kószáljanak, amerre akarnak! A játszóterezés előtt megbeszéljük,(7 gyerekkel) mikor mondjuk, hogy megyünk! az azt jelenti, hogy kész, vége megyünk! Kénytelenek vagyunk "szabályokat" alkalmazni,mert anélkül csak egy nagy halom összevisszaság lenne a család élete. Ezért nincs játék evés közben, ezért kezdjük együtt (mindig) az étkezést és fejezzük is be. Ezért van az, hogy este meseolvasás, biblia olvasás és 8-kor ágyban mind a 7 kicsi (a 2 nagy nem, mert hát már 18-19 évesek). Ha olyan eset történik,hogy kiveri a hisztit a boltban a Tímea egy nyalókáért, akkor olyan témát hozok elő részére, amit nagyon szeret és ezzel elterelem a figyelmét. Szeretünk játszani, rajzolni, festeni (én falra is festek, de nekik az nincs megengedve), gyurmázni, sétálni, hancurkodni. Én nagyon élvezem. Sokszor van úgy, hogy én hívom őket játszani: "Gyertek rajzoljunk! Ki szeretne társasozni velem?" Csak azt akartam kihozni mindebből, hogy ahány gyerek, annyi megoldás. Köszönöm, hogy "meghallgattál". Üdv. Mária +9gyerek

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük Mária az ötleteidet! Ez valóban a legfontosabb, hogy ahány gyerek, annyiféle, és a kulcs is más-más hozzájuk.
    A szabályok szerintem is nagyon fontosak (kapaszkodók) a gyerekekenek, akkor is, ha csak egy-két gyerkőc van a családban.

    VálaszTörlés
  3. Tapasztalatom szerint, ha az ember lányának van ideje, kedve végigmondani ezeket a kérő, magyarázó, érvelő mondatokat, akkor abban a helyzetben éppen türelmes is.Probléma ilyenkor nem áll fenn. Szerintem, mikor amúgy is feszült a helyzet, pont olyankor nem guggolunk le és szólunk hozzájuk emberi hangon. Nehéééz!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm a tanácsodat, kipróbálom:).

    VálaszTörlés
  5. Kriszta, igazad van, a stresszhelyzetekben a legnehezebb a dolgunk. Tapasztalatom szerint, ha ezek az apró dolgok beépülnek a mindennapi rutinba, akkor feszültebb napokon is hamarabb tudjuk őket alkalmazni.

    VálaszTörlés
  6. Igen,ezek valóban nagyon jó módszerek.Én is hasonló képpen szoktam ezeket csinálni,annyi különbséggel,hogy én magammal szemben nagyon merev vagyok és tökéletességet várok magamtól.Bettitől már nem,tudatosan nem,de magammal még küszködöm.Ez viszont rossz,mert ha pl. Bettikém a kézfogós magyarázás után elkezd esetleg hisztizni,hogy de ő nem akar hazajönni a játszótérről,akkor hajlamos vagyok hamar elveszteni a fejem.Nem minden esetben,de sokszor.És,hogy miért? Mert kudarckén élem meg,hogy a gyerekem nem hallgat rám,pedig szép szóval kértem.Tudom,hogy egy 3 évesnél ez természetesnek mondható,olvastam rengeteg gyermeklélektant,tanultam is,de mégis.az is nagyon jó,amit a kérdéses módszerről írtál.Én is általában kérdezek pl.:Bettus!Most van kedved zenét hallgatni,vagy inkább mást szeretnél? Vagy sokszor hagyom,hogy két jó közül ő dönthessen,Sőt,mindig hagyom. Öltözés: Minden reggel ő választja ki,hogy milyen harisnyában szeretne bölcsibe menni.Óriási élmény neki.Hajgumival detto ez a helyzet,és a szoknyákkal is.a cipő már necces...(fu de hosszu lettem,bocsi)

    VálaszTörlés
  7. Kata, írtál egy nagyon fontos dolgot, és köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Kudarcként éled meg, ha nem hallgat rád a gyermek, vagy nem sikerült elérni, amit akartál. Rájöttem, hogy én ezt még sosem éreztem. Asszem azért, mert abból indulok ki, hogy jó, akkor ő most erre nem volt vevő (a magyarázatomra, érzéseimre, stb.), vagy sokkal jobban szeretne még maradni, mint én gondoltam. Fontos, hogy ne személyes kudarcként éljük meg, ha vmi nem úgy alakul ahogy elsőre elgondoltuk! Hiszen a másik fél is benne van a pakliban, és lehet, hogy máskor bevált ez a módszer nála, de most eltérő hangulatban van. Neki is vannak jobb és roszabb napjai.
    Én inkább azt élem meg rosszul, ha tudom, hogy alapból ideges vagyok, és nem sikerül a gyerekre hangolódnom, azért siklik ki a párbeszéd.
    Nekem mindig sokat segít, ha megpróbálok "belebújni a kis bőrébe", így jobban átérzem, megértem az álláspontját, és valahogy hamarabb sikerül kompromisszumra jutnunk. No persze, ha feszült vagyok, akkor épp ez nem megy túl jól :-(.

    VálaszTörlés
  8. Szia Pancsa!
    Detti vagyok, két leánykám van, 3,5 éves és 8 hónapos. Nagyon tetszik a blogod, sok mindent hasonlóan csinálok (vagy igyekszem csinálni), és remek ötleteket találtam nálad.
    Nálam is működik (általában) a piros/kék választás az igen/nem helyett, és hogy mindig előre megmondom, mi fog következni hamarosan.

    VálaszTörlés
  9. Tündérke, üdv. itt a blogon, és jó szemezgetést!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Pancsa!

    Szeretném a segítségedet kérni!
    Az én kicsi fiam most múlt 2 éves és hát nem igazán hallgat rám!
    Mindig szépen közelítem meg a dolgokat , elmagyarázom, megkérem Őt. Nagyon sokat vagyunk együtt, szinte minden percben. Az édesapja nem igazán foglalkozik vele.
    Miben nem hallgat: pl: ha esik az eső és utána lemegyünk sétálni én gumicsizmát adok rá, hogy ha akar bele tudjon menni a pocsojába, ne legyen vízes. De Ő ezzel nem elégszik meg és beleszalad, belerúg, így persze teljesen átázik a nadrágja. Hiába magyarázom neki, hogy nem szabad, annál jobban csinálja és még ki is nevet, amikor látja rajtam, milyen ideges vagyok! Sokszor már nem tudok uralkodni magamon és kiabálok, volt, hogy már a fenekére is csaptam (de feleslegesen , mert úgysem ütök rá nagyott, inkább csak a pelusát éri).
    Vagy például kérem, hogy álljon meg motorozás közben az úttest előtt, de Ő erre még jobban begyorsít.
    Mit tegyek? Mit rontottam el?

    Köszönöm a segítséget: Andrea

    VálaszTörlés
  11. Kedves Andrea! Azt hiszem elég hosszúra nyúlna a válaszom, ezért egy posztban fogok inkább reagálni a bejegyzésedre. Addig is minden jót!
    Pancsa

    VálaszTörlés