A tűzről, tragédiáról eszembe jutott valami, amit már régen szerettem volna veletek megosztani.
Volt egy kis óvodás paciensem, aki rendkívül vonzódott a tűzhöz, imádott a gyertyákkal játszani (ellopta a gyufát, öngyújtót a szülőktől), s nem érezte a veszélyt. Egyik alkalommal kiosont a melléképületbe, és ott gyújtogatott valami papírzsebkendőt, miközben tőle 1-2 méterre benzines palack, és szalmabála is volt. Nem történt tragédia, nem kapott lángra semmi, mert az édesanyja időben érkezett. Megkérdeztem, hogy mit mondott a fiának, vagy mit tett, mikor felmérte a helyzetet. Hát, mondta neki, hogy ezt nem szabad, és bementek a házba. Ennyi. Persze tovább folytatódott a pirománia.
Amikor ezt elmesélte az anyuka, ott volt a gyermek is, és hallotta az én reakciómat, amit igyekeztem drámai hangvételben előadni. Elmondtam, hogy miért volt ez a helyzet annyira veszélyes, felvázoltam az esetleges következményeket, s nem rejtettem véka alá, hogy akár mindannyian meg is halhattak volna. A kisfiú csendben ült, látszólag nem reagált, de tudtam, hogy dolgoznak benne a hallottak. Mikor legközelebb jöttek, az édesanyja beszámolt róla, hogy már nem olyan szívesen gyertyázik, és azt is csak felnőtt jelenlétében teszi.
Mi a tanulság? A gyermek a mi reakcióinkból tanul. Vannak helyzetek, amikor elég, egy összehúzott szemöldök, máskor viszont ordítani, jajveszékelni, akár tombolni kell, hogy érezze a dolgok súlyát, horderejét. Hiszen nem mindegy, hogy elszakít egy újságot, vagy felgyújtja a házat. Nekünk felnőtteknek érzékeltetnük kell a különbséget, mert abból tanul a gyermek. Úgy hiszem addig jó, amíg a szülő ordításából méri fel, hogy a tűz mennyire veszélyes (a fenti esetre értem), és nem a saját bőrén tapasztalja meg.
(Természetesen itt az ordítás nem azt jelenti, hogy elmondom a gyereket ilyen-olyan nemtudoménminek, hanem azt, hogy a megdöbbenésemnek, aggodalmamnak nyomatékot adok nemcsak a szavaimmal, hanem a hangerőmmel, hanglejtéssel, az arcom, testem minden rezdülésével.)
Ez borzasztó! A tragédia még nagyobb is lehetett volna! Én is gyakran tapasztalom a szülők helytelen reagálását gyermekük viselkedése kapcsán. Van, aki úgy tesz, mintha észre sem venné, mit tett, vagy mondott a gyerek. Van aki csak sablonos szöveget mond, a gyerek nem is figyel rá. (Leírtad, hogy miért.) Pedig, milyen nagy bajokat lehetne megelőzni!!
VálaszTörlésA félreértések elkerülése végett hozátenném, hogy a falunkbeli tűzeset hátterében valószínűleg nem emberi mulasztás áll.
VálaszTörlésMit tegyek, ha a 15 hónaposom tesz olyant ami veszélyes?
VálaszTörlésMindenképpen úgy kell reagálnod, hogy abból megértse, hogy itt most valami nagy gond van. De leginkább hívjál fel, és megdumáljuk a részleteket! ;-)
VálaszTörlésAnyósom mesélte, hogy a három fia (a legidősebb a férjem) egy alkalommal, amikor még kicsik voltak, százas szöget dugdostak a konektorba. Pontosabban bele is dugták, de szerencsére pont abba, amelyikben nem volt áram. Na én szentül meg voltam győződve arról, hogy ilyen nálunk nem fordulhat elő, hisz én másként nevelem a lányokat... Talán nagycsoportos ovis volt Andi, mikor arra léptem be a szobába, hogy éppen kisszékre állva valamit dugdos a konektorba. Hirtelen annyira megrémültem, hogy ordítani is elfelejtettem. Leszedtem a kisszékről,leültettem mellém, és elmagyaráztam neki, hogy ezt nem, és miért nem szabad.-mai napig nem tudom, hogy voltam erre képes. Még napokkal az eset után is a gondolatra hogy mi történhetett volna, összerándult a gyomrom. Sztem Andit az lepte meg legjobban, hogy nem szidtam meg a történtek miatt, hanem elmagyaráztam a lehetséges következményeket és hogy látszódhatott rajtam a féltés, rémület.
VálaszTörlésA gyufázást én úgy próbáltam "mederben" tartani - ugyanis döbbenetemre a szomszéd fiúk az utcán tüzeskedtek, és mikor szóltam anyának, akkor az csak a vállát rántotta a dologra. Szóval ezután leültettem magam mellé az akkor még ovis lányaimat, és kezükbe adtam egy doboz gyufát, elővettem egy gyertyát,és elmagyaráztam hogyan kell biztonságosan meggyújtani. Természetesen tetszett nekik a dolog. A végén megkértem őket, ha kedvük lenne máskor is gyertyát gyújtani, akkor azt megtehetik akkor, ha van mellettük egy felnőtt, aki tud rájuk figyelni. Soha nem volt gyufázós gondunk. Persze lehet, hogy enélkül se lett volna, és lehet, nem ez a megfelelő módszer, nem bánnám, ha megírnátok erről a véleményeteket. Magdi
Igazad van Magdi, a legfontosabb, hogy elmondjuk mindennek a miértjét, természetesen a gyerek életkorának megfelelően. Akkor nem tiltásként éli meg, hanem lehetősége van arra, hogy belássa, hogy valami miért veszélyes. Örülök, hogy elmesélted, hogy a rémület, és féltés akár csendben is megnyilatkozhat. Teljesen igazad van, sőt, néha még hatásosabb is, főleg a magyarázat résznél. Ott muszáj már higgadtnak maradnunk, hogy értse is a gyerek amit mondunk, és ne a felindultságunknak tudja be a szavainkat. Azt gondolom mindenkinek a saját vérmérséklete, a helyzet maga, a gyermeke személyisége és még egyéb tényezők szabják meg, hogy mi lesz a legelső reakciója. A lényeg, hogy az olyan legyen, hogy abból a gyerek vegye a lapot!
VálaszTörlésAz én "módszerem" arról szól, hogy megmutassam a fiamnak(és annak idején a lányaimnak), mit hogyan kell kezelni biztonságosan. Arra lennék kíváncsi, hogy ez mennyire számít felelőtlenségnek, vagy csak a "véletlen" hogy annak idején a lányaimnál ez bevált? Mintahogy megmutattam nekik a gyufagyújtást, és engedtem, hogy habár felügyelet mellett, de meggyújthassák a gyertyát, vagy hogy mostani példát mondjak: Barni már kanállal önállóan evett, és mivel étkezésekkor kapadozott a villánk után,sőt étkezésen kívül állandóan a kések villák közt kotorászott a fiókban, kis magyarázat után, kapott az evéshez ő is villát.(Azóta nem érdekes kihalászni a fiókból bármilyen evőeszközt)Vagy éppen nagyon izgatta a számítógép ki/be kapcsolása. Megengedtük neki, hogy nem összevissza, és a felkérésünkre ő maga ki/be kapcsolhatja a gépet. Szabtam, és nagyon izgatta az olló. Vettünk egy kicsi, de viszonylag gyerekbarát ollót, és megmutattam neki hogyan működik. És ugyan még nagyon nem tudja használni, de pillanatnyilag beéri azzal is, hogy nem tiltom az ollótól. Szóval mennyire felelőtlen/ vagy gyerekfüggő ez a "módszer"?
VálaszTörlésSzerintem ez így nagyon jó. A gyermek kíváncsiságát kielégíti, önállóságát fokozza, és megérti, hogy a tiltás/óvás/féltés nem arról szól, hogy ellene vagyunk, hanem a biztonságáról.
VálaszTörlésA biztonságos használatot mindenképp nekünk kell megmutatni, különben nem várhatjuk el, hogy maguktól rájöjjenek. Aztán már egyéni vérmérséklet (és gyerek személyisége, helyzeti tényezők, stb.) függvénye, hogy ki mely életkorban mit enged meg a gyerekének. Én még nem engedem a nagyoknak sem, hogy pl. gyufával vagy öngyújtóval gyújtsanak gyertyát, mert azzal könnyebben történhet baleset, viszont a felügyeletünk mellett már gyertyával gyújthatott meg másikat, és nagy fáklyát is engedtem neki vinni. Viszont nem gyújthat meg olyan gyertyát, aminek nagyon mélyen van a kanóca, mert az még sokszor nekünk sem könnyű. Rengeteg tényező szabja meg tehát, hogy mit szabad, mikor, és hogyan.
Elképzelhetőnek tartom, hogy van olyan kisgyerek, aki nem elégszik meg azzal, hogy neki van egy saját ollója, vagy villája, hanem mindegyiket akarja, ha már egyet szabad használnia. Nos, neki nyilván nem másfél/két évesen ad a szülő ilyesmit a kezébe.
Viszont a posztban említett kisfiú 6 éves volt, neki úgy gondolom egyáltalán nem való a gyufa, és egyéb tűzgyújtó eszközök a kezébe, akkor sem, ha valaki megmutatta volna neki annak biztonságos haználatát.